Juhász István: Fejezetek Kecskemét építészetének történetéből - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 9. (Kecskemét, 1993)

A Műkert és a Művésztelep története - 1. A Műkert és Művésztelep története - a) A Műkert létesítése

lést is. Ezenkívül a kevésbé otthonos erdei fákból az 5., 6., 7. és 8. években ingyenesen tartozott a város lakóinak rendelkezésére bo­csájtani 3-3 ezer darab csemetét, s ugyanannyi eperfát. Ki kellett még szolgáltatnia a 6., 7. és 8. években 3—3 ezer darab gyümölcsfa­oltványt is, ezt is ingyenesen. A kertészeti telep földmunkáit három év alatt végeztette el Ba­kuié Márton, aki 12 és 26 fő közötti földmunkást foglalkoztatott. 190 A kertgazdasági munkákkal egyidejűleg megkezdték a szüksé­ges utak, lakások, kutak, színek, kamrák és istállók építését is. Először három kőút épült, melyek közül kettőnek Dubecz János, egynek Bánó Antal helybeli mester volt a kivitelezője. Jóllehet, hogy Bakuié Mártonnal kötött szerződés értelmében a főkertészi lakást is a műkertben kellett a városnak szolgáltatnia, ezt azonban ezúttal még nem szerepeltették a legfontosabb feladatok kö­zött. Minden más épülethez szükséges vályog kiverésére már 1858. május 8-án felfogadták Bognár Mihályt és Bodor Ferencet, akik 50 ezer vályog készítésére vállalkoztak. Nevezettek alig több mint egy hónap és egy hét alatt, vagyis június 16-ig már 35 ezer darabot elkészí­tettek. Miután ez a mennyiség fedezte az 1858. évi építkezések anyag­szükségletét, ezért a további vályogverést — főleg a téli tárolás nehéz­ségeinek kiküszöbölése végett — 1859. évre elhalasztották. 191 1858-59-ben épült egy 12 és fél öl hosszúságú (23,7 m) gazdasági épület a kertészsegédek és más alkalmazottak részére, elkészült továbbá egy különálló kamra a kertészeti eszközök számára, s végül a sort egy kocsiszín és egy tehénistálló építése zárta be. A kivitelezés feladatait Dubecz János helybeli mester végezte el 465 pengő forintért. 192 Miután a „községnek más szükségesebb építkezésekbe kellett bocsájtkoznia, minők a reáliskola építés, s a 10 pusztai iskola felállí­tása" ezért a nagy költséget igénylő főkertészi lakás építését el kellett halasztani. 193 Pedig ennek megvalósítására is megtették a szükséges lépése­ket, hiszen 1859. év elején Wagner János pesti építésznek 60 pengő 189. Kecskeméti Nagy Képes Naptár. 202. oldal 190. IV.1609/a 1858. évi I. kötet 139. tétel és 1859. évi I. kötet 128. tétel 191. IV. 1609/a 1858. évi II. kötet 203. tétel 192. Kecskeméti Nagy képes Naptár. 202. oldal 193. IV. 1609/a. 1859. évi I. kötet 29. tétel

Next

/
Thumbnails
Contents