Illyés Bálint: A Fölső-Kiskunság a XVI–XVII. sz.-ban. Földvári Antal Naplója. Tasnádi Székelyék családi iratai - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 7. (Kecskemét, 1992)

Földvári Antal Naplója

hószakadásban kiindultam. Akkor nap kocsin Nádudvarra értünk. Tovább nem folytathatván utunkat kocsin, mert mindenfelé félöles hó lett, kénytelenek voltunk szánkót fogadni, s volt fuvarosunkat visszabocsátani. Jó négy lovon nyeregből hajtva megindultunk jókor reggel; egy szán és egy kocsinyom volt csak Karcag (Nagykunság — I. B.l felé még. Ez utóbbi fele útján utóiértük — egy hintó volt ez -, melyen Rochepine Guidó, az ingénieur karnál major [ti. mérnökkari Őrnagy — I. B.] szállította Bécsbe új nejét, mélt. Katona Zsigmond leányát, Katát. Csak a menyasszony és kocsis ültek fenn, maga az úr. . .a hintó oldalán, amely hol jobbra, hol balra dűlt a szánkónyomról; kétfelől tartotta [ti. az őrnagy a hintót — I. B.] a combig érő hóban. Közeledtünkkor élőnkbe jött az úr, s kért bennünket rettenetesen, de nem tudtunk a nyelvén. Még a nádudvari ripők se, aki utóbb kifakadt a hintóhoz közel, s így szólt: „Isten teremtette nimetje, már miirt nem tanul meg magyarul, ha meg akar ilni közöttünk?" Egy szép csengő hang erre a hintóból: „Tudok én, földi, csak jöjjön közelebb. Az a kérésem,hogy vigyen be Karcagra engem a férjemmel, majd kap jó borravalót." Kissé mentegette magát emberünk, hogy sok teher van, de későb reáállott, miután látta, hogy egymásra ismerünk: én az édesanyja házánál Erdélyben megfordultam. A hátulsó ülést tehát felajánlottuk, de a férj nem fogadta el, a kocsis ülésben foglalt erővel helyet. Alig indultunk el azonban, a szó elakadt mindnyájunknál, hogy a nagy bajunk ismétlődik. Három fertály órát töltöttünk el, míg a lovakat kifogtuk, s a hintót kitettük az útból, hogy elmehessünk mellette, és ismét visszaraktuk. Még messziről megláttuk, hogy sok kocsi s ló jön. Hogy térünk most ki? Közelebb-közelebb jöttek, már azt is gondoltuk, hogy katonatiszt van a szánon, és utána vezetéken 8 ló. Összeértünk: ló csaknem lófejet ér, de ki egyik se tér. Ekkor a kocsiból kipattan a mi katonánk, a szürke köpenyt kétfelé nyitja. A másik se volt rest,ugrik le a szánról, barátságosan kezet szorítnak. Minket nem, hanem a nejét mutatta be. Amint felénk fordult, akkor láttuk, hogy egy db arany csillog a mellén. Alig egy pár szót váltottak, a 4 katona leugrál a lóról, teszik ki a szánkót, utána a lovakat; a mi szánkónk pedig kissé elhaladt az egyenes úton, és bevárt bennünket, míg visszaraktuk.