Illyés Bálint: A Fölső-Kiskunság a XVI–XVII. sz.-ban. Földvári Antal Naplója. Tasnádi Székelyék családi iratai - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 7. (Kecskemét, 1992)

Földvári Antal Naplója

Szép erővel voltunk: 4 deák, 4 katona, két kocsis. Az egész komédia nem került többe gey fertálynyi időnél. A mi majorunk és a kapitány — ez volt herceg Lichtenstein — a kifogott lovakat tartották kézen. A könnyek kicsordultak a herceg szeméből, midőn látta, hogy lovai lába vérzik, amint a hó tetején megfagyott jég — mert akkor éjjel ólmos eső esett — bevagdalta. Elbúcsúztak a tisztek, és éppen 12 óra volt, mikor Karcagba beértünk, hol a major egy tíz pengő ft-os bankót nyomott a kocsisunk kezébe, aki egész úton azon kínlódott, miként történhetett most az egyszer meg, hogy előtte egy herceg kitért, mert máskor ő ezerszer is inkább kitérne. Hiába hoztuk fel a tiszti rangot, mely a két egyén közt létezett, hiába említettük az érdemjelet, nem hitethettük el vele. Ö csak amellett állót, hogy bizonyosan őtet megismerte, hogy nádudvari ember, és az ő fegyverétől — azaz vasvillájától — ijedt meg. Késő este Kisújszállásra (Nagykunság — I. B.] értünk,. . .4-ed nap Törtelyre (Pest m. — I. B.l Mielőtt beértünk volna, sebesen jött az éppen aznap tartatott abonyi országos vásárról egy könnyű cifra szán 4 jó lóval, benne egy fiatalúr még fiatalabb nejével. Mi minthogy meglehetős teherrel voltunk, csak csendesen haladhattunk. Felszólított, hogy mennénk sebesebben; mi mentegettük magunkat, hogy Debrecenből jövünk, az meg ide jó köz föld, terhünk is van, még emellett lovaink is meg vannak fáradva. Azután azt mondotta: térjünk ki, majd ő elmegy mellettünk. Ezt lehetetlennek mondottuk. Utóbb osztán arra kért, hogy hát álljunk meg, majd ő megpróbálkozik kitérni. Kocsisát leszállította, hogy vezesse a lovakat. Maga ült helyére, közéjek vágott, s a 4 jó ló négyfelé dült el, hám, istráng szakadt. Ekkor kifogdostuk a lovakat, a szánt kitettük a hó tetejére, mert ezt megbírta. Elibe húztuk a mi szánunknak, a lovaknak törést csináltunk. Egész működésünk 5 fertályba belekerült, pedig másfél fertály alatt régen benn vagyunk a faluban. Megsajnáltuk a fiatalurat, mert ennek szemei nemcsak könnybe lábadtak, mint a hercegnek, hanem valósággal sírt is látván a sok vért, mely lova lábából kicsurgott, amint a hó fagyos teteje elvagdalta. Ötödik nap Kecskemétre értünk, de ezt megelőzte egy veszekedés Kőrös [ti. Nagykőrös — I. B.] és Kecskemét közt. Három egyén ment haza Nagykőrösre jókedvvel egy könnyű szánkón; köztük leg-