Illyés Bálint: A Fölső-Kiskunság a XVI–XVII. sz.-ban. Földvári Antal Naplója. Tasnádi Székelyék családi iratai - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 7. (Kecskemét, 1992)
Tasnádi Székelyek családi iratai
Mint ahogy volt Tasnádi — a már említett Mihály -, akinek latin nyelvű útleveléről előbb szó volt, arról, melyet Mezőkeresztesen állítottak ki neki 1737. január 15-én. Kevés ilyesféle oklevelet olvashatunk manapság, mivel a benne említett ifíúr „dicséretesen elvégezvén hazai oskoláinkban tanulmányait, a messze híres magyar törvényeket, magasabb jogi ismeretek megszerzése céljából elhatározta, hogy meglátogatja Németalföld messzi tájait, hogy hathatósabban szolgálhassa hazája közéletét." Nemesi dicsekedési kedv keveredik útlevelükben nemes magyar patriotizmussal, az egész nemzetért érzett felelősségtudattal, mely utóbbi azért nevezetes, mert hisz ekkor még nem viselhet közhivatalt protestáns vallású. Külföldi akadémiai végzettsége után is legföljebb a protestánsok ágenseként jelenhetik meg Mihály magasabb hivatali fórumok, pláne Bécs előtt. Sőt, nem kaphat diplomát protestáns sem idehaza, sem pedig Bécsben. Isten malmai azonban lassan őrölnek, mondják „Tiszttes" — értsd: tiszteletes — Tasnádi uramék hajlékában: a nyugati egyetemek az akkori világ legjobb tanintézetei. Illyés Gyula saját tapasztalata alapján állapítja meg, hogy a tőlük hazajött diplomásokból nem véletlenül lettek a magyar haza messze földön híres szakemberei. Igen fontos szerepe volt továbbá ösztöndíjasainknak Németalföld remek nyomtatványainak beáramoltatásában, kontinensünk tudományosságának itteni meghonosításában. 3 Van azután még más jelentősége e passzusnak, olyasféle,mint a járlatlevelek igazolásának a vészmentes állattartó helyekről. Az ügy akkori időszerűségét két tényező indokolja. Az egyik az, hogy az udvar otromba felekezetieskedéssel a kálvinistákat okolja a pestis terjedéséért, másik pedig, hogy valóban kitört az epidémia III. (VI.) Károly csapatainak közvetítésével, és úgy elnéptelenítette az Alföl3. Több szentmiklósi diák látogatta például az európai hírű Herman Boerhaave leydeni professzor orvosi előadásait, akinek könyvtárából a szentmiklósi gimnáziumba került egy anatómiai könyv Szakáts József iskolai korrektorunk jóvoltából.