Illyés Bálint: A Fölső-Kiskunság a XVI–XVII. sz.-ban. Földvári Antal Naplója. Tasnádi Székelyék családi iratai - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 7. (Kecskemét, 1992)

Földvári Antal Naplója

Április 3-kán nyírbátori legátus voltam, láttam a híres templomot, papoltam benne. Láttam a pompás s remek készítményű, fából különféle figurákkal kifaragott s a püspökök vagy tán a Báthori család számára készült székeket, láttam egy Báthorit a templom napkeleti oldalán egy kőkoporsóban, veres márványból kifaragva, kiről a nép azt regélte, hogy egy megtámadó szilaj bikának a nyakát egy kardcsapással kettévágta. A faragott szobor lábánál volt egy lábfej, melyről a tiszt, úr azt mondotta, hogy az Báthori Máriáé, kivel a barátok a templom alatti kriptában barbárságot követtek el, és akiket Báthori egytül-egyig a klastromból kiirtott. Megnéztem a templom alatti kriptát is, melyben széjjelszórva sok csontok hevertek. Nagy része a templom aljának mind kripta. Április 5-kén 26 ház, 6-kán kettő, 10-kén a Szeles nevű csapszék égett le. Az 5-kén történt tűznél az én 8 évi bennlétem alatt nagyobbszerű tűz nem volt. Borzasztó volt látni, mikor a Kisúj utcai sarkon lévő szín, melynek hosszát meghatározni nem tudom, leégett. Május 3-kán gróf idősb Zichy Ferenc főispáni installációja [ti. beiktatása — I. B.] volt Nagyváradon. Minthogy a professzorok közül többen elmentek, mi is néhányan összeverbuváltuk magunkat az elgyaloglásra. Hétszáz személyre volt terítve. Itt történt az, hogy az új főispán menye mint háziasszony a vendégek közt ebéd vége felé járkálván, mindőn Bónis — a nagy magyar [ti. B. Sámuel alispán — I. B.l — felé közeledett, azt kérdi ez szomszédjától: „Ki lehet e vajon?" Feleli a szomszédja: „Hát nem ismered? Az ifjú gróf Zichy Ferenc neje." Elbámul rajta, s midőn kissé túlhalad, így szól fennhangon Bónis: „Szép teremtés; ha magyarul tudnál, az angyalokkal egy rangba érdemlenéd." Visszafordul erre a remek nő, s azt mondja: „Nagyobb magyar vagyok én az úrnál. Ismeri-é Széchényi Ferencet? Én annak a leánya vagyok." Azzal eltávozott. Bónist mintha leforrázták volna. Darab ideig megnémult, s egyet se tudott szólani. Később magához jővén monda: „Még így se jártam soha, azt hittem,német, született német." A mellette ülők eldűltek nevettökben. Május 22. Szalárdon (Bihar m. —I. B.l voltam legátus. Gyakran kisétáltam ittlétem alatt a savanyú forráshoz, átmentem Vajdára, a Doboziak ős lakába. Az ezredes úr kicsiségemhez képest igen szívesen fogadott.