Illyés Bálint: A Fölső-Kiskunság a XVI–XVII. sz.-ban. Földvári Antal Naplója. Tasnádi Székelyék családi iratai - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 7. (Kecskemét, 1992)
Földvári Antal Naplója
Augusztus 28-kán reggel 8 órától 11-ig egy szép csillag látszott az égen, melyet mindnyájan megbámultunk csodálkozva azon,hogy fényes nappal csillagot látni. Még másnap is látszott, de kevés ideig; harmadnap végképp eltűnt. Október 28-kán havazott erősen, csúnya , fertelmes idő volt. December 25-kén Szakállban voltam legátus. Még innep előtt általmentem Komádiba (Bihar m. — I. B.], a rákok hazájába. Betelt kívánságunk, egy véka rákot megettünk öten, mégis éhesek voltunk. Mással kellett pótolni a gyomor hiányát. Innep előtt még Csökmőn is megfordultam, a sárkányok hazájában. Komádiba visszamentemben mutogatták azt az ablakot, melyet Megyeri kitört megelőzvén a macskát. Én nagyon helybenhagytam ezen okos tették, mert kis fiókok lévén ólommal összefoglalva, ha a közepinek szalad [ti. a macska — I. B.], mind a 4 fiókot kiviszi, s eltöri, így pedig csak egy esett áldozatul. Innep előtt értem csak vissza hivatásom helyére. Első nap délután meglehetős lanyha idő volt. Az isteni tiszteletet bevégezvén, papom — egy jólelkű s talpig becsületes s jó jellemű, Nagy József nevezetű — volt, és felszólított, nem volna-é kedvem Berekböszörménybe velük — ti. nejével s vele — átmenni. Ajánlkoztam szívesen. Végre a kurátor arra ajánlotta magát, hogy ő megpróbálkozik. Igaz, hogy csikó lova még hámban nem volt, de hátha elmegy majd a vén anyjával. A befogás megtörtént — éppen a szomszédságban lakott -, mi felültünk, de elindulni sehogy se tudtunk. Végre vagy három kört formálva, hurcolva bennünket a csikó megcsendesedett, és mi sérelem nélkül mindnyájan leszálltunk. Most bementünk szobájába a tiszteletes úrnak, beszélgettünk, töltöttük az időt, amint lehetett. Kilenc óra után lehetett az idő, amidőn azt kérdi tőlem: „Nem volna-é legátus uramnak kedve gyalog tenni meg azt az utat, amit kocsin szándékoztunk?" Én felajánlottam magamat. Botot vettünk mindketten, és miután nejétől elbúcsúzott, megindultunk. Lassan haladtunk célunk felé, szüntelen csevegtünk az úton: ő a debreceni kollégiumi lételét adta elő, én Somogyról s a csurgói gimnázium állásáról értekeztem, mit, úgy látszott, örömmel hallgatott. Tizenegy-tizenkét óra közt volt az idő, midőn csend lett köztünk, fél fertályig tartó. Ekkor megszólal újra az
