Illyés Bálint: A Fölső-Kiskunság a XVI–XVII. sz.-ban. Földvári Antal Naplója. Tasnádi Székelyék családi iratai - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 7. (Kecskemét, 1992)
Földvári Antal Naplója
Kétségtelenül az utókornak dolgozott néptanítónk is, mint a szentmilósi „belső és külső rendben" — egyházi és világi poszton — munkálkodó elődei, de a sors iróniájaként följegyzései észrevétlenül lapultak a ref. egyház irattárában egészen napjainkig. Nem szóltak hagyatékáról a helység kitűnően képzett prédikátorai (Baksay Sándor, Vargha Tamás) sem, mivel községesítették a ref. egyházi népiskolát 1869-ben, és az irattár fenekére került a Somogyot, Debrecent meg az egész Kiskunságot egyaránt érdeklő dokumentum. Fölöslegesnek tűnt külön részletezni Debrecen jelentőségét Földvári életében. Elvégezte ő maga az oda való utazás meg a végleges visszatérés keretszerű foglalatával. Kollégiumi évei során megalapozott eszmei-politikai nézetei külön hangsúlyozzák ottani éveinek jelentőségét mind a somogyi, mind pedig a kiskunsági élményei kapcsán. Földrajzi szempontból külön érdekességként Debrecen a központja annak a hosszú vándorútnak, melyet bebarangolt Somogy lankáitól a máramarosi havasokig. Mindez fölvillantja az olvasó előtt a tudatos szerkesztőt, bár a forma és tartalom előttünk bontakozó szerencsés találkozásában legfőbb rendező maga az élet, mely éppen a kiskunsági pusztákon kínálja meg hősünket igazi mondanivalójával, a szabadságharccal. Egyetlen körülményre mégis fölhívjuk a figyelmet. Arra, hogy milyen készségesen vállalja Földvári az összekötő szerepét szűkebb pátriája meg Debrecen között, mikor kölcsönével segíti hazatérésükben az alföldi kolera elől menekülő somogyi deákokat. E jelenségben fedezhetjük föl annak a szinte egész Közép- és Nyugat-Európát behálózó művelődéspolitikai szolidaritásnak apró láncszemét, melynek végeredményben köszönhette hazai kálvinista közművelődésünk létezését. Krónikásunk sorai hely- és kortörténészi igényről árulkodnak, sőt igényességről, mikor kibányássza a szentmiklósi irattárból az eklézsia régi épületeiről — itt nem közölt — adalékokat. Mindez jelzi szerzőnk történelmi érzékét. Tudásának, információinak korlátait pedig az addig el nem végzett jászkunsági kutatások jelentették, mely hiány miatt merő dajkamesének bizonyult a kunok eredetéről fogalmazott — szintén nem közölt — 1845-ös ünnepi beszéde a
