Holczer József: Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 4. (Kecskemét, 1989)

Holczer József: Adatok a kecskeméti Piarista Gimnázium színjátszásához

Jóllehet. Dugonics András is Nyitrán kezdte pályáját, és utat mutatott Simái Kristófnak a szinmüirás terén: a döntő befolyás mégis Pállya István /1740-1802/ nevéhez fűződik. E kiváló piarista pap, későbbi rendfőnök Simái Nyitrára kerülése idején már maga mögött tudott két nem is, oly rossz müvet: a "Pazarlay és Szükmarkosy"—t, illetve a "Ravaszy és Szerencsés"—t. Teológiai igazgató lévén Ö van ott legtovább: keze alatt megforduló növedékei — lényegében egy—két évvel fiatalabb kortársai, utóbb barátai — csupán 2—3 évet töltenek Nyitrán. Teológiai tanulmányok mellett azonban irodalmi működésről, sőt együttműködésről is eshetett szó. Feltételezhetjük, hogy Pállya körül valódi kulturális kör, irói és dramaturgiai társaság alakult ki. /Ez azonban, sajnos, feltételezés marad, mert a nyitrai História Domus /háztörténet/ igen szűkszavú. Sajnálatunkra egy latin nyelvű bejegyzés tudtul adja, hogy az 1769 és 1772 közti időszakról a megemlékezés elmulasztatott./ Feltételezhető továbbá, hogy konkrétan Pállya és Simái közt nemcsak baráti—rendtársi kapcsolat volt, hanem intenziv irodalmi együttműködés is. És már természetesen mindez magyar nyelven. Készülő munkáikat mindig megmutatták egymásnak; terveiket, haladásukat rendszeresen megbeszélték. Igazi, céltudatos harcostársakká váltak a Nyitrán együtt töltött 2 év során a magyarosodásért vivott irodalmi megmozdulásban. Rivalizáció nem lehetett közöttük. Jóllehet összekötő kapocs volt a latinitásuk /Plautus—szakértők és —adaptálok mindketten/; megvolt a lényeges eltérésük is. Pállya István zömmel inkább a német vagy dán /Gottsched, Pitschel, Holberg/ művek felé orientálódott. Simái viszont, aki ekkorra már a német mellett a francia nyelvet is elsajátította, Holiére

—ге helyezte a fő hangsúlyt. Legelső — szorosan Molière szövege nyomán haladó müve — túlnyomórészt fordítás: a "Les fourberies de Scapin" átültetése magyar nyelvre. Tartalma röviden ez: Míg Argantes és Gerontes utaznak, fiaik gonosz inasaik közreműködésével élik világukat és eladósodnak. Megjönnek az apák, van rémület! Hogy az adósságukat kifizethessék, az inasok magukra vállalják a pénz megszerzését. Argantesre álruhában ráijesztenek, s az fizet is. Gerontest hazugsággal fonja be inasa, hogy ti. fia fogságban van egy török hajóján, s a pénz váltságdíjul kell. Az öreg fösvény, nem fizet; az inasa azonban bosszút áll rajta: elhiteti vele, hogy halálra keresik, zsákba bújtatja s jól meggyötri. Kisül a turpisság, de az apák megbocsájtanak fiaiknak, sőt a bajok fő szerzőjének is, mikor sebesülten odahozzák. Szövegtani vizsgálataim során az 1970—

es évek elején arra a következtetésre jutottam, hogy e Prónai Antal által még ismeretlen szerzőjü alkotásnak tartott iskoladrámának csakis Simái lehet az irója. Mindez azonban egy külön fejezetet érdemel.