Kemény János: Baja thj. város 1944-1949. évi története a polgármesteri jelentések tükrében 1. - Forrásközlemények 12. (Kecskemét, 2015)

TANULMÁNY - Műszaki igazgatás

A város helyreállíttatta a vöröskereszttéri és a kiscsávolyi ele­mi iskolákat, a szentjánosi óvodát, a Kinizsi utcai napközi otthont. Ezeken a nagyobb helyreállítási munkákon kívül még 1947-ben 154 000 Ft összköltséggel sikerült a többi iskola belső javítását, meszelését, ajtóinak, ablakainak javításait, valamint villany- és vízszolgáltatását elvégeztetni. A polgári iskola emeleti termei­nek helyreállítása most is folyik. A város legközelebbi feladata a Fehérló utcai napközi otthon, a Lökért üdülőiskolájának helyreál­lítása lesz. Az elemi oktatás céljára szolgáló valamennyi tanterem ekkor már használható állapotban volt. Bebútorozásukra a város 120 padra versenytárgyalást írt ki. Ettől remélte, hogy egy hó­napon belül újabb 4 tantermet lehet padokkal ellátni. Az iskolák többi bútorszükségletét is hasonlóképpen szerezte be. Még 1948 folyamán iskolatáblákat, asztalokat, székeket, továbbá a polgári iskola felső tagozata tantestületi bútorszükségletét kívánta ily mó­don beszerezni. Sikerült a tanonciskola bútorszükségletét is jelen­tős mértékben kielégíteni. Mindez eddig 37 600 forintjába került a városnak. A közegészségügy céljait szolgáló iskolafürdőt 12 000 Ft költséggel sikerült a közönség szolgálatába állítani. A fertőtle­nítőintézet javítási és felújítási munkái 14 000 forintba kerültek. A nemibeteg-gondozó új épületét a város 50 000 forintra rúgó államsegéllyel tudta befejezni és használatra átadni. A közkór­házban ugyancsak állami segéllyel folytatták a még befejezetlen konyhaépület munkáit. A vágóhíd helyreállítására, illetve befejezésére 14 000 forintot fordított Baja városa. A városi bérházakban lévő hivatali helyisége­ket lakásokká alakíttatta át, ezzel próbálva meg enyhíteni a lakás­ínségen. A Várady úti kislakásokban, a Rudnay-művésztelepen, a Tóth Kálmán Kollégiumban lévő festőakadémián javításokat, bel­ső átalakításokat, helyreállításokat végeztetett a város vezetése. Sor került a zeneiskola és a plébániaépület homlokzatának tata­rozására is. Ez utóbbi épületnek a tetőzetét is kijavították. Ezek a munkák 68 000 forintba kerültek. A városi múzeumra és a Türr- emlékmüre 30-30 000 forintot költött a város. 188

Next

/
Thumbnails
Contents