Kemény János: Baja thj. város 1944-1949. évi története a polgármesteri jelentések tükrében 1. - Forrásközlemények 12. (Kecskemét, 2015)

TANULMÁNY - Műszaki igazgatás

Nagyobb összeget felemésztő helyreállítási munkák elvégzé­sére került sor a Dózsa György u. 4. számú házban. A fent felsorolt munkák nagymértékben elősegítették a mun­kanélküliség leküzdését. A városi építkezések mellett folytak a városban még állami és egyéb közületi építkezések is. így a MABI a 14 lakásos bérhá­zát 160 000 forint felhasználásával hozta helyre. Az OTI-székház helyreállítására 140 000 forintot költöttek. A méntelep tatarozása 80 000, a kertészeti tanintézet 60 000, a mezőgazdasági szakis­kola helyreállítása 50 000 forintba került. Az egyik legnagyobb építkezés a kereskedelmi fiúiskola építkezése volt, amelynek az egyemeletes szárnya már elkészült, munka már csak a második ütemet jelentő kétemeletes részén folyik. Az iskolára az állam 600 000 forintot költött. A magánépítkezések tekintetében a kormány Bajára is kiter­jesztette a háborús kárt szenvedett lakóépületekre maximálisan engedélyezhető 7500 Ft helyreállítási kölcsönszolgálatot. Az ügy­leteket a Bajai Takarékpénztár fogja lebonyolítani. A városban új házépítés kevés van. A helyi polgárok igyekszenek házukat, la­kásukat saját erőből rendbe hozni, tatarozni.287 A városi mérnöki hivatal az 1948. szeptember 4-i polgármes­terijelentés szerint „Baja város újjáépít és továbbépít” jeligét írta fel az augusztus 20-i kultúrnapok kiállítási anyaga fölé. Ebben a szellemben végzi a hároméves terv keretében rá háruló munkát. Az Erzsébet királyné utca régi burkolatát a város 280 fm hosszúságban, 2100 m2 területen kiskockaburkolattal cseréltette ki. A burkolat cseréje 203 000 forintba került. A munka folyta­tására a város már megrendelte a kőanyagot és az utca végig új burkolatot fog kapni. Elkészült a vasútállomáshoz vezető út új kiskockaburkolata is 140 fm hosszúságban, 80 000 Ft költséggel. A Tüskösi dűlőutat földmunkával és salakozással rendeztette a város. Befejeződtek a Jánoshalmi út földmunkái is. 287 MNL BKML XXI. 501. Th. biz. ir. 4026/2. Kig. 1948.; XV. 33. V. Sz. Polgm. jelentések 1903—1949. 7073. ksz 4026/2. 1948. 189

Next

/
Thumbnails
Contents