Iványosi-Szabó Tibor: Írott emlékek Kecskemét XVII. századi nyilvántartásaiból 1. 1633–1700 - Forrásközlemények 12. (Kecskemét, 2008 [!2009])

TANULMÁNY - KECSKEMÉT MEZŐVÁROSI AUTONÓMIÁJÁNAK KERETEI A XVII. SZÁZADBAN - A MEZŐVÁROS ÉS LAKOSSÁGA - A mezőváros lakossága

1672 1037 1 1673 7 1674 12 1675 14 "3 J 1676 1113 15 4 1677 18 7 1678 19 1 1679 16 1680 14 4 1681 23 3 1682 13 1 1683 12 3 1684 1219 30 7 1685 13 2 1686 1108 123 16 1687 167 29 1688 1089 44 19 1689 1152 4 1 1690 6 5 1691 1088 20 4 1692 19 1694 1100 11 3 1695 1113 1696 6 j 1697 3 1 1 698 1 1 1699 1362 44 40 1700 4 4 Az itt rögzített adatok azt érzékeltetik, hogy a városból való eltávozás - miként a nagyobb arányú bevándorlás is - erőteljes hullámzást mutat. Aligha kétséges, hogy a kettő között szoros összefüggés található. Az érintett négy évtizeden belül három viszonylag jól elkülöníthető szakasz rajzolódik ki. Az első a hódoltság utolsó évtizedeinek viszonylag békésebb és nagyobb része, amely 1683-ig tart. Ezekben az évtizedekben az elvándorlás - néhány évtől eltekintve 1-1,5% körül alakult. A Bécs elleni török támadás, majd a török ellenes háborúk első éveiben ez elérte a 3-11%-ot. Az ezt követő évtizeden belül - egyetlen év kivételével - az elvándorlás csekélynek mondható, az esetek többségében 0,5% körüli, vagy annál kisebb volt. Újabb kutatások, újabb adatsorok felállításáig elfogadhatjuk azt a megállapítást, hogy a békésebb évtizedekben kevesen hagyták el a várost. Ok nagyobbrészt cselédek, pásztorok vagy anyagi biztonságot nélkülöző zsellérek lehettek.