Iványosi-Szabó Tibor: Írott emlékek Kecskemét XVII. századi nyilvántartásaiból 1. 1633–1700 - Forrásközlemények 12. (Kecskemét, 2008 [!2009])

TANULMÁNY - KECSKEMÉT MEZŐVÁROSI AUTONÓMIÁJÁNAK KERETEI A XVII. SZÁZADBAN - A HÓDOLTSÁG - A hódoltsági állapotok

rök hódoltság első felének megszervezése és kiépítése is. Kétségtelen, hogy katonai sikerei, birodalomszervező és államépítő munkája világtörténelmi méretekben is figyelemre méltó. Ugyanakkor nyilvánvalóvá vált, hogy uralkodása alatt birodalma elérte terjeszkedésének lehetséges határait. Bár kétségtelen, hogy a világtörténelem egyik legnagyobb hódítója volt, a fennálló gazdasági, társadalmi és politikai adottságok az ő célkitűzéseinek is határt szabtak. Egyik dédelgetett álma, Bécs elfoglalása érdekében több évtizeden át újabb és újabb rendkívüli erőfeszítéseket tett, de szükségszerűen sorra kudarcot vallott. Halálát követően megkötött drinápolyi béke (1568) pedig a birodalom korábbi lehetőségeinek kimerülését kétségtelenné tette. Történelmi távlatból nézve egyértelmű, hogy elsődlegesen nem Szulejmán csaknem folyamatos háborúskodása volt a megtorpanás, a kimerülés elsődleges oka. Valójában lényegesen mélyebben rejlő tényezők határozták meg a birodalmának sorsát. Aligha kétséges, hogy ezek közül az egyik leginkább meghatározó tényező az európai feudális és a polgárosodás útján járó társadalmak, gazdaságok, állami és jogi szervezetek kifejlett, érett állapota volt. Az érintett országokon belül a török katonai rohamok súlyos zavarokat, a lakosság számára pedig ismételten felmérhetetlen szenvedéseket idéztek ugyan elő, de a még kevésbé fejlett közép-európai országok is végső soron megoldhatatlan feladatok elé állították a hatalma teljében levő, három kontinensre terpeszkedő keleti despotizmust. A nagyratörő oszmán állam szárazföldi katonai hatalma ismételten kudarcot vallott nemcsak Bécs alatt, hanem több magyar végvár megvívása során is. Nemcsak a szárazföldi hódítások eredményes folytatása, hanem azok megőrzése érdekében is elkerülhetetlen követelmény lett a birodalom tengeri hatalmának kiépítése. A XVI. században e téren is számottevő sikereket könyvelhettek el. A mediterrán országokat éppoly élet-halál harcra kényszerítették a Földközi-tengeren mint a közép-európai országokat szárazföldön. Aligha véletlen, hogy néhány évvel a drinápolyi békét követően - 1571-ben Lepantónál a tengeri csata elvesztésével - e téren is megtorpant a birodalom lendülete, és a későbbi évtizedekben a keresztény hatalmak sorra hódították vissza stratégiai fontosságú szigeteiket. A harmadik tényező közvetlen hatása a XVI. században talán még nem volt ennyire egyértelműen érezhető, de az előző kettőnél is meghatározóbbnak bizonyult. Azzal, hogy a török birodalom lezárta és súlyosan megvámolta Európa és Kelet között évszázadok, sőt bizonyos kertek között évezredek óta tartó kereskedelmet, kétségtelenül rendkívüli pénzbeli forrásra tett szert. Jól tudjuk, hogy valójában ez a sarcolás lett a nagy földrajzi felfedezések egyik legfontosabb kiváltó oka. Már a század első negyedében megoldódott a birodalom - pontosabban Afrika - megkerülésének tudományos és technikai feltétele, így a keleti országokkal való közvetlen kapcsolat megteremtése. Bár kétségtelen, hogy a szárazföldi kereskedelem megcsapolása csak fokozatosan apadt, a lassan bővülő kereskedelmi flotta miatt a fűszerek és a különféle luxus cikkek tengeri szállítása csak mérsékelten tudott gyorsulni, de a török birodalom bevételeinek csökkenése már a század derekán-végén súlyos gazdasági és katonai válság előidézője lett, és valójában a következő évszázadban ez pecsételte meg az oszmán birodalom sorsát.