Kemény János: Baja mezőváros szerepe az 1848–1849. évi szabadságharcban 1. - Forrásközlemények 11. (Kecskemét, 2008)

TANULMÁNY - A civil élet eseményei Baján 1849/49-ben - A pénz- és a kereskedelmi forgalom nehézségei

A szabadságharc leverése előtti hetekben más módon került a pénzvál­tás a figyelem középpontjába. 1849 júliusának közepén Pilaszanovics József főbíró panaszt tett Haczell Márton kormánybiztosnál amiatt, hogy a katona­tisztek a magyar bankjegyeket németre igyekeznek átváltani, mégpedig nem ritkán erőszakosan. Amellett, hogy kereskednek vele, ami magában is mél­tatlan hozzájuk, nyilvánvalóan csökkentik a magyar pénz hitelét. A kor­mánybiztos azzal továbbította a panaszt a belügyminisztériumhoz, hogy ha az ügyben nem történik intézkedés, lemond, és vele együtt le fog mondani a bajai tanács is. A belügyminiszter a katonatisztek eljárását tűrhetetlen és bot­rányos kihágásnak minősítette, és felkérte a hadügyminisztert, hogy azonnal bízza meg Haczell kormánybiztost az ügy nyomozásával. 44 A pénzforgalomban mutatkozó gondokat úgy is igyekezett csökkenteni az állam, hogy a lehetőségekhez képest növelte a kifizetőhelyek számát. Ez bajai viszonylatban azt jelentette, hogy a sóhivatal működési köre egyre job­ban bővült. Ez a folyamat a kincstári utalványokról szóló 615/1848. számú pénzügyminiszteri rendelettel kezdődött, amely neki is jogot adott az utalvá­nyok forgalmazására. Később újabb területek nyíltak meg előtte: 1848. októ­ber 30-án pl. Latinovics Dávid nyugdíjazott kapitány a maga és tiszttársai ­valamennyien bajai lakosok - nevében azzal a kéréssel fordult a hadügymi­niszterhez, hogy a jövőben a szabadkai városi pénztár helyett a bajai sóhiva­talnál vehessék fel a nyugdíjukat. 45 A Közlönyből tudható, hogy nemzetőr­tisztek is a bajai sóhivatal közbejöttével kaptak fizetést. 46 Beöthy Ödön országos teljhatalmú biztos 1848. november 30-án Ver­bászról jelentette az OHB-nek, hogy a Bács megyében lóvásárlásra kijelölt helyeken nincs mindenütt pénztár. A gondot úgy oldotta meg, hogy Újvi­déken és Baján a sóhivatalt, Zomborban az állami javak igazgatóját, Verbá­szon a tábori pénztárt, Szabadkán pedig a polgármestert bízta meg a kifizeté­sekkel. 47 A Kossuth Hírlapja 1848. december 8-i száma egy pénzügyminisztéri­umi tudósítást tett közzé, amelyben az OHB felszólította a haza polgárait, hogy ágyúöntéshez való ónt ajánljanak fel a haza számára, vagy fontját 1 pengőforintjával váltsák meg a kijelölt föharmincad- és sóhivataloknál. A minisztérium 42 sóhivatalt bízott meg ezzel a feladattal, köztük volt a bajai is. 48 Szentgyörgyi Horváth Antal, Bács megyei főispán és kormánybiztos 1849. január 7-én jelentette Kossuthnak, hogy a pénzügyminisztérium a bajai sóháznál 40 000 forint hitelt biztosított a részére, amelyből eddig 13 500 fo­rintot használt fel. 49 MOL H 9 BM Elnöki ir. 506/BE/1849.; SZEMERE Bertalan, 1990. 564. MOL H 82 HM Biztossági (polgári-gazdászati) osztály ir. 31. kútfő 407. tétel 8195/1848. KÖZLÖNY (Bp.), 1848. november 18. 161. sz. 769. MOL H 2 OHB ir. 4588/e/1848. KOSSUTH HÍRLAPJA (Bp.), 1848. december 8. 138. sz. 601. - A Közlöny után MOL H 2 OHB ir. 312/e/1849.

Next

/
Thumbnails
Contents