1956 Bács-Kiskun megyében - Forrásközlemények 10. (Kecskemét, 2006)

ÉLETRAJZOK

tartóztatták. Nyíregyházára költözött, itt 1957 november 29-én ismét letar­tóztatták. Először a Szegedi Katonai Bíróságon indítottak ellene eljárást, majd a Budapesti Katonai Bíróságon folytatódott az ügye. A Budapesti Kato­nai Bíróság 1 év börtönre, lefokozásra és 2 év jogvesztésre ítélte. A Legfel­sőbb Bíróság Katonai Tanácsa 6 hónap felfüggesztett börtönre, lefokozásra és 2 év jogvesztésre változtatta az ítéletet. 1959 szeptemberétől a nyíregyházi MEK-központban dolgozott, az MHSZ elnöke és a lövészcsapat vezetője volt. Mádi Jenő: 1931. február l-jén született Dunapatajon. Anyja neve: Matus Teréz. Szülei földművesek voltak. Az általános iskola elvégzése után alkalmi munkákból élt, 1947-1949 között a Fővárosi Villamosvasútnál kalauz volt. 1950-ben szakérettségit tett, utána jelentkezett a BME Gépészmérnöki Ka­rára. A Hadmérnöki Kar repülős fakultására járt, ahol 1954 októberében fő­hadnagyként végzett. Kalocsára került, gyakorló- majd ezredmérnöknek. 1955 novemberétől Kecskeméten dolgozott a vadászrepülő-hadosztálynál mint javító mérnök. 1956. október 30-án a hadosztály alapszervezeti gyűlé­sén követelte a hadsereg desztalinizálását, a lejáratódott vezetők eltávolítását, elítélte a szovjet beavatkozást és a polgári lakosság elleni fegyverhasználatot. Tagja lett a 66. Vadászrepülő Hadosztály Forradalmi Katonai Tanácsa há­romtagú vezetőségének, tartotta a kapcsolatot a városban megalakult forra­dalmi szervezetekkel. Részt vett a Katona József Színház Forradalmi Bizott­sága alakuló ülésén. Rácz Gyulával, Gáti Antallal és Jack Tibor tizedessel közösen megszervezte, és üzemeltette a Szabad Kecskeméti Katona József Rádiót, melynek működését Mádi Jenő irodájából irányították. Október 31­én, a városi forradalmi bizottság alakuló ülésén Mádi Jenő felszólalt, közölte csatlakozásukat a forradalomhoz, felolvasta a hadosztály röplapját, és beje­lentette a rádió üzembe helyezését. November első napjaiban élelmiszert szállított a kecskeméti kórháznak, illetve a Budapestről történő gyógyszer­szállításokat igyekezett megszervezni. A fenyegető szovjet csapatmozgások hatására a kecskeméti rádió kétségbeesett felhívásokat adott közre, Mádi Jenő fogalmazta a valótlan híradások cáfolatát. A szovjetekkel szembeni határo­zott ellenállás híve volt, erre azonban Kecskeméten nem került sor. Novem­ber 6-án letartóztatták, Debrecenbe vitték, ahol a szovjetek kihallgatták, majd néhány napos fogság után elengedték. A tiszti esküt nem tette le, 1956. de­cember 6-án leszerelt. 1956. december 15-től 1957. január 15-ig a Kecske­méti Gépgyárban dolgozott. Utána Budapesten az Ikarus gyárban helyezke­dett el beosztott tervezőmérnökként. 1957. március 14-én letartóztatták. A Szegedi Katonai Bíróság első fokon 12 évre ítélte, amit a fellebbezés után 8 évre csökkentettek. 1962. június 6-án szabadult a Gyűjtőfogházból. 1965. március 14-ig rendőri felügyelet alatt állt. Magócsi Géza, dr.: 1914. január 25-én született Kispesten. Anyja neve: Lohner Mária. A középiskolát Budapesten végezte, 16 éves korától magánta­nítással kereste kenyerét, a jogi egyetemet is saját erejéből végezte el. 1936­1940 között jogi szemináriumi oktató, a Ganzban ingyenes munkaerő, Kis-

Next

/
Thumbnails
Contents