1956 Bács-Kiskun megyében - Forrásközlemények 10. (Kecskemét, 2006)
ÉLETRAJZOK
pest városánál pedig szellemi szükségmunkás volt. 1940-ben a Budapesti Büntető Törvényszékhez nevezték ki fogalmazónak. 1942-1943-ban a Központi Járásbíróságon dolgozott. 1943-ban behívták katonának 1947-ben tért haza. Ekkor jelentkezett az MKP-ba, az 1948-as tagrevízió idején azonban kizárták a pártból. 1952-1954 között a Kiskunfélegyházi Bíróság elnöke, 1954-től elnökhelyettes a Kecskeméti Megyei Bíróságon. A TTIT elnökségének tagja, a jogi szakcsoport vezetője. 1956 őszén élénken részt vett Kecskemét és a megye szellemi életében, különböző értelmiségi vitákon szólalt fel a rendszer megreformálása érdekében, a törvénytelenségek és a jogbizonytalanság megszüntetéséért. A forradalom alatt a megyei bíróság munkástanácsának, majd az ideiglenes megyei nemzeti bizottságnak tagja volt. A korábbi megyei vezetők elmenekülése után a Bács-Kiskun Megyei Forradalmi Bizottság vezetője lett. Reformkommunista beállítottságú volt, igyekezett a forradalom konszolidálását elősegíteni, tevékenysége mérséklőén hatott, nem is történtek atrocitások Kecskeméten, pedig a felkelést a katonaság kegyetlen eszközökkel verte le. A munkásság sztrájkját végig ellenezte. Engedélyével többször szállítottak élelmiszert Budapestre. A forradalom után, a várható halálos ítélet miatt a Nagy Lajos elleni per vitelét nem vállalta. Jóllehet a forradalom leverése után visszatérő kommunista vezetők köszönetet mondtak neki a forradalom alatti közigazgatási tevékenységéért, 1957. augusztus 30án mégis eltávolították a bíróságtól. A Pest Megyei Bírósághoz került tanácsvezető bírónak, ahol október 15-ig dolgozott. 1957. október 16-tól 1958. március 27-ig előzetes letartóztatásban volt. Szabadlábra helyezése után a Bács-Kiskun Megyei Gyermekvédő Otthon raktárosa lett. Budapestre költözött, ám hamarosan perbe fogták. A Fővárosi Bíróság 1959. január 19-én bizonyítottság hiányában, a Legfelsőbb Bíróság pedig 1960. május 9-én bűncselekmény hiányában felmentette. Az eljárás alatt szívbetegséget szerzett és idegösszeomlást kapott. Felmentése után kártalanítási kérelmet nyújtott be, amit el is fogadtak. Az 1960-as években Tatán, majd Cegléden működött bíróként. 1969. március l-jén halt meg. Maróczki Géza: 1930-ban született Baján. Anyja neve: Farkas Ilona. Iskolai végzettsége: 8 általános. Baján 1956. október 26-án tagja volt az Osztermann Béla vb-elnök lemondását követelő küldöttségnek. A megtorlás során 2 év börtönbüntetésre ítélték. Medveczki Mihály: 1923. január 5-én született Okécskén. Anyja neve: Kormos Katalin. Iskolai végzettsége: mezőgazdasági érettségi. Foglalkozása: agronómus. Mezőgazdasági osztályvezető volt Tiszakécskén, a községi tanácsnál. A forradalom alatt a nemzeti bizottság kinevezte községi tanácselnöknek. 1956. november 16-án a járási tanács megerősítette kinevezését, 1957 elejéig volt funkciójában. 1957. július 9-én letartóztatták. A Kecskeméti Megyei Bíróság 1958. július 3-án felmentette.