1956 Bács-Kiskun megyében - Forrásközlemények 10. (Kecskemét, 2006)
DOKUMENTUMOK
A gépházi és az anyagtéri dolgozók előadják, hogy a minisztérium által jóváhagyott normákat nem engedte alkalmazni, mert a dolgozók keresetét némileg emelte volna. Ez az intézkedése a mostani évben a normarendezés alkalmával történt. A sztahanovista-szint elérésének elbírálásánál sem volt sohasem tárgyilagos és igazságos. Általában mindig azokat részesítette a többség akarata ellenére minden vonalon előnyben, akik személyi-kultuszának támogatói voltak és akik munkástársaik elárulásával besúgóvá váltak. Nem vette figyelembe sem az üzemi szakszervezet, sem az üzemi pártszervezet kéréseit és alulról jövő javaslatait. Az ügyek nagy részében saját maga döntött, a saját érdekeinek megfelelően, ezért nem fejlődhetett egészségesen a vállalatnál a párt-, szakszervezeti és kulturális munka. A Békekölcsönjegyzések alkalmával az évek hosszú során át meg nem engedett eszközökkel kényszerítette a dolgozókat anyagi erejükön felüli jegyzésekre. Bizalmatlansága a vállalat dolgozóinak zömével szemben nem egy esetben azt eredményezte, hogy a szakértő vállalati dolgozók kizárásával nem illetékes személyek bevonásával úgy intézkedett, hogy az a vállalatnak és Népgazdaságnak súlyos anyagi károkat okozott. Egyik ilyen eset volt a megrendelés nélküli - a műszaki vezetővel történő megbeszélés nélküli - legyártott többezer lőszerláda, melyet nem vett át senki, és súlyos vesztességgel kellett azokat más célra értékesíteni. Fenyegetésekkel és szabotázs vádjával kényszerítette a dolgozókat több esetben, hogy a normafüzetben nem szereplő műveleteket ellenszolgáltatás nélkül végezzék el. A vállalat dolgozói az előbbiekkel indokolták, miért nem hajlandók Horváth Mihály vezetése mellett dolgozni tovább. Egyúttal kifejezésre juttatták üzemenként azt a kérésüket, hogy a Városi Tanácsot a vállalat Munkástanácsa azonnal keresse meg és közölje a dolgozóknak az igazgató személyével kapcsolatos döntését és a vállalaton belüli teljes rend, s nyugalom biztosítása érdekében követelik annak maradéktalan jóváhagyását. É. M. BAJAI ÉPÜLETASZTALOSIPARI VÁLLALAT MUNKÁSTANÁCSA. Polyák Béla s. k. Bényi József s. k. Borkity Péter s. k. Eckert Imre s. k. Farkas László s. k. BKMÖL XXV. 30/b. B. 1437/1957. Farkas László pere. - Kettő és fél oldalas, géppel írt, „ÉM Bajai Epületasztalosipari Vállalat" feliratú hosszúpecséttel és Germán József igazgató saját kezű aláírásával hitelesített másolat.