1956 Bács-Kiskun megyében - Forrásközlemények 10. (Kecskemét, 2006)
DOKUMENTUMOK
A Bács-Kiskun Megyei Terményforgalmi Vállalat Munkástanácsa és az üzemi szakszervezet tiltakozása Kocher László eljárása ellen Kecskemét, 1956. november 13. Bács-Kiskunmegyei Terményforgalmi V[állalat], Kecskemét Kecskemét, 1956. november 13. Bács-Kiskunmegyei Tanács VB Dallos Ferenc VB Elnök Elvtárs, Kecskemét A vállalat dolgozóinak és Munkástanácsának, valamint Szakszervezetének összességét képviselve tiltakozásunkat kell, hogy kifejezzük Kocher László vb-elnökhelyettes szombati vállalatunknál tanúsított minősíthetetlen viselkedése miatt. Kocher László vb-elnökhelyettes 1956. november 10-én délben 13.30 h-kor vállalatunknál megjelent és minősíthetetlen hangnemben az ebédlőből kijövő vállalati és társ vállalati dolgozókat kérdőre vonta, hogy milyen jogcímen van a vállalat homlokzatán még kint a gyászt jelentő fekete lobogó. Ezen fellépése alkalmával nem is kereste a vállalat vezetőit, csak a későbbiek folyamán érdeklődött a vezetők iránt. Az ebédlőből kijövő dolgozókat felelősségre vonta, hogy kit gyászolnak, kijelentette azt, hogy „talán azt várják, hogy a szovjet csapatok vegyék le a fekete zászlót". Mivel a vállalatnál a vezetők közül már senki nem tartózkodott bent, a társvállalatok dolgozóit akarta utasítani arra, hogy a zászlót vegyék le. Ezen utasítását senki végre nem hajtotta, így saját maga a zászlókat a zászlótartókból eltörte és az irodába behozva a takarítónő elé dobta az asztalra azzal, hogy „vigye haza fejkendőnek". Tudtunkkal a zászló leszedésére egyöntetű intézkedés nem történt. Még ma is több üzem és vállalat homlokzatán a gyászt jelképező fekete lobogó kint van. Véleményünk szerint indokolatlan és a Rákosi-Gerő-féle személyi kultuszt megtestesítő eljárást követett el intézkedésével. Magatartását és fellépését minősíthetetlennek tartjuk egyrészt azért, hogy erőszakkal törte le a zászlókat és azt a takarítónőnek dobta oda, másrészt azért, mert lett volna rá mód, hogy ezt a vezetőkkel emberhez méltó módon tárgyalja meg. Ezen eljárása ellen a vállalatunk és a társvállalatok dolgozói tiltakozásukat fejezik ki. Kérjük, hogy a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának Elnöke és a Közalkalmazottak Megyei Testületi Bizottsága a nevezett ellen indítsa meg az eljárást és ennek eredményéről vállalatunk dolgozóit értesíteni szíveskedjen.