1956 Bács-Kiskun megyében - Forrásközlemények 10. (Kecskemét, 2006)

DOKUMENTUMOK

Pálmonostora " Gyovai Balázs Petőfiszállás " Terecskei Ferenc Tiszaujfalu " Ökrös Gergely Gátér " nem delegált, majd utólag Munkástanács: Dodor Dezső, dr. Mohácsy Alajos, Vincze Jó­zsef, Gudra Béla Honvédségtől: Kovács Pál őrnagy Nemzetőrségtől: Magony János r. hadnagy A választás után az Intéző Bizottság tagjai elvonultak a függetlenített vezetők választására. Simon István: Ismertette, hogy az IB elnökének a tagság őt választotta. Elnökhelyetteseknek: ifj. Ökrös Gergelyt és Garas Kálmánt választották, Titkárnak: Kovács Mihályt Kunszállásról. Garas Kálmán kivételével már van némi közigazgatási gyakorlatuk, bár ő az utóbbi években több diplomát szerzett vasipari vonalon, és nyugodtak lehet­nek, hogy munkájukat el fogják végezni. Javaslatára a tagság 3 küldöttet választott a megyei Nemzeti Bizottságba való küldésre: dr. Simon István, Klucsó Ferenc és Tápay Gyula személyében. Erre a Megyei Nemzeti Bizottságtól érkezett felhívás. Továbbiakban ismertette a megyei felhívást, majd kifejtette, hogy nem min­denben ért vele egyet, vannak abban olyan dolgok is, amit ki kell hagyni. A Járási Intéző Bizottság feladata, hogy a járás lakossága felé felhívással él­jen, s belevéve azt, ami a megyei felhívásban helyes. A megválasztott Ideiglenes Intéző Bizottság tagjait felkérte, hogy maradjon helyén, míg a többi küldötteket felkérte távozásra. Az IB tagjai legközelebbi ülésüknek időpontját 1956. november 6-án reggel 9 órában javasolta, tekintettel arra, hogy 5-én lesz a megyei választás. A legkö­zelebbi ülésen kívánja a feladatokat megbeszélni, továbbiakban az apparátus létszámának megvizsgálását, és csak azokat lehet meghagyni, akik magasan kvalifikáltak, és egyéb szempontból is megfelelnek. Kovács Pál: Az MDP feloszlott, megindultak az új pártok szervezései, javasolta, hogy az IB foglaljon állást, hogy a járás területén a különböző pártok szervezése meg­induljon. Simon István: Rendeletben majd ha kijön. Balázs Alajos: Szánkon ő a nemzetőrség parancsnoka, de nincs fegyverük, míg különféle elemek garázdálkodnak a környéken. A bugaci erdő valóságos menedékhely ezek számára. 14 őrség van 160 taggal szétszórtan a tanyavilágban, így a vé­delem igen gyenge, összesen 10 vadászpuskájuk van. Már történt egy eset, amikor egy garázda elemet az asszonyok szereltek, s lehet hogy ávós volt az illető. Kecskeméten annyi fegyvert lehet szerezni, ki mennyit akar. Szeretné tisztán látni, hogy a nemzetőrség felszerelése miért késik.

Next

/
Thumbnails
Contents