1956 Bács-Kiskun megyében - Forrásközlemények 10. (Kecskemét, 2006)
DOKUMENTUMOK
Felteszem a kérdést, hogy elfogadja-e a Nemzeti Tanács ezt a javaslatot? A Nemzeti Tanács egyhangúlag hozott határozatával kimondja, hogy a Nemzeti Tanácsot a dolgozó nép hozta létre és tagjait csak a dolgozó nép, vagy fegyelmi eljárás mozdíthatja el. Nagy József: A Kiskunfélegyházi Gépgyár Munkástanácsa bízott meg azzal, hogy a jelenleg választásra kerülő Nemzeti Tanács választáson részt vegyek. Megkövetelték, hogy olyan egyén menjen oda, aki képviseli az ügyüket. Én elvállaltam ezt a küldöttséget, de csak ideiglenesen. Elmondom azt is, hogy mi késztetett erre a kijelentésre. Örömmel jöttem ide, de nekem a vállalaton belül sokkal nagyobb feladataim vannak, hogy ezt a feladatot is el tudjam látni. Ott az összes dolgokban benne vagyok. Nekem ezekért az ügyekért harcolnom kell. A munkások, a dolgozók érdekeit a legmesszebbmenőkig kívánom vállalaton belül támogatni. A Nemzeti Tanács tagságot tehát csak ideiglenesen tudom elvállalni. Nálunk van egy igazgatói bizottság és ott olyan szerep jut az oda beválasztottaknak, hogy elég lesz ezt ellátni. Választ kérek arra, hogy elfogadja-e a Nemzeti Tanács, hogy csak ideiglenesen vállalom el ezt a feladatot? Tarjányi Ágoston: Felteszem a kérdést, hogy egyet ért-e a Nemzeti Tanács azzal, hogy ha indokoltnak és szükségesnek látja valaki, az lemondjon a tanácstagságáról? A Nemzeti Tanács egyhangúlag hozott határozatával elfogadta, hogy ha a Nemzeti Tanács valamelyik tagjának lemondása indokolt és szükséges, azt a Nemzeti Tanács el fogja fogadni. Tarjányi Ágoston: A dolgozó nép megbízásából vagyunk itt, tehát csak a dolgozó nép hívhat vissza. Nem jöhet a megyétől egy olyan rendelkezés, hogy valaki csak úgy egyszerűen utasításra a tanácsot hagyja el. Ezzel a múltban ezer és ezer visszaélés volt. Aki a dolgozó népet becsülettel szolgálta, azt csak a dolgozó nép hívhatja vissza, vagy önként kilép. Parancsszóra innen kitiltani csak azt lehet, aki bünt követ el, vagy elvesztette küldői bizalmát. Aki nem követ el olyan bűnt, amiért Nemzeti Tanácsunk büntetné, nem lehet leváltani, mert a nép küldte. Amíg bírja a dolgozók bizalmát, addig hivatalból felettes szerv nem távolíthatja el. Alulról küldik, alulról vihetik csak. A Nemzeti Tanács tagjai viszont kötelesek elszámolni az apparátus felé, hogy mit tettek küldőik érdekében. Képviselik-e küldőik érdekeit, vagy nem? Ha nem képviselik küldőik érdekeit, úgy is megszűnik a bizalom. Felteszem a kérdést, hogy ezt a javaslatot elfogadja-e a Nemzeti Tanács? A Nemzeti Tanács egyhangúlag hozott határozatával kimondja azt, hogy a Nemzeti Tanács tagjait, akiket a nép küldött csak a nép hívhatja vissza, vagy csak fegyelmi úton lehet leváltani. Tarjányi Ágoston: Javaslatot teszek a választásra. Ezelőtt úgy történt a választás, hogy megválasztották a vb tagjait és azok választottak maguk közül elnököt, elnökhelyettest és titkárt. Ezzel szemben javaslom azt, hogy Önök ne így csinálják. Először a szavazati joggal bíró munkatársak válasszák meg a Nemzeti Tanács elnökét, elnökhelyettesét és titkárát, majd utána ez a három