1956 Bács-Kiskun megyében - Forrásközlemények 10. (Kecskemét, 2006)
DOKUMENTUMOK
ember a jelölőbizottsággal karöltve válassza meg az intézőbizottságot. Felteszem a kérdést, hogy ezt a javaslatot elfogadja-e a Nemzeti Tanács tagsága? A Nemzeti Tanács egyhangúlag hozott határozatával kimondja, hogy először a Tanács elnöke, elnökhelyettese titkára legyen megválasztva, majd ezek részvételével jelölje ki a jelölőbizottság az intézőbizottságot. Tarjányi Ágoston: A vb-nak a feladata az lesz, hogy a két ülésszak között az ügyeket vigye. Szerintem elég lesz 11-13 tagú bizottságra támaszkodni. Ebben benne van a három függetlenített vezető, Felteszem a kérdést, hogy a Nemzeti Tanács tagsága egyetért-e azzal, hogy az intézőbizottság 13 tagú legyen? A Nemzeti Tanács egyhangúlag hozott határozatával kimondja, hogy az intézőbizottság létszáma 13 legyen. Szegedi József: Javaslom, hogy az elnök szavazata egynek számítson, mert ha kettőnek számít, akkor páros lesz a szavazat, pedig páratlannak kell lenni. Tarjányi Ágoston: Javaslom, hogy a Nemzeti Tanács mondja ki, hogy az elnök szavazata egynek számít, viszont övé az utolsó szavazati jog. Elfogadja-e ezt a javaslatot a Nemzeti Tanács? A Nemzeti Tanács egyhangúlag hozott határozatával kimondja, hogy az intézőbizottságban az elnök egy szavazati joggal bír, viszont övé az utolsó szavazati jog. Tarjányi Ágoston: Tekintettel arra, hogy 13 tagú lesz bizottságunk, szerintem elég lesz 11 tagú jelölőbizottság. A jelölőbizottságban, mint az Ideiglenes Nemzeti Bizottság elnöke, aki a nép bizalma állított ide, helyet kérek, mivel én nem vagyok a munkás, paraszt, értelmiségi tanács tagja, csak az Ideiglenes Nemzeti Bizottság előadója. A Nemzeti Bizottság egyhangúlag hozott határozatával kimondja, hogy Tarjányi Ágoston az Ideiglenes Nemzeti Bizottság elnöke helyet kapott a jelölőbizottságban. Tarjányi Ágoston: Mivel a 11 tagú jelölőbizottságban egy helyet én kaptam, most dönteni kell arról, hogy hogyan legyen megosztva a 10 hely. Javaslom, hogy kapjanak helyet a vasasok, a szállítási dolgozók, vagy is közlekedési dolgozók, ide tartoznának a posta, vasút, teherfuvar, és az autóbusz dolgozói. A Dohánybeváltó, a kereskedelmi vállalatok dolgozói, értelmiségi dolgozók, tsz-dolgozók, egyéni parasztság, kisipari KTSZ-ek, magániparosok, építőipar. A karhatalmi szervekre vonatkozólag tudomást szereztem arról, hogy ők is megfogják alakítani a Tanácsot, de most azt fejezték ki, hogy most mint csak megfigyelők vesznek részt. Nem küldettek senkit, mert nincs még Tanácsuk. Ha meg lesz, akkor majd küldenek tanácstagot. Lehet, hogy holnap, vagy holnapután meg lesz nekik is a tanácsuk. Jámbor Pál alez[redes].: Mi is alulról felfelé fogunk választani. Nekünk most más feladataink voltak, sok volt a dolguk, de a Tanács megalakítása nálunk is folyamatban van. Kiss József: Ha a karhatalom most ki is marad a jelölőbizottságból ebben nem látok nagy űrt, de az intézőbizottságban részt fog-e venni a karhatalom. Én javaslom, hogy a városi intézőbizottságban foglaljon helyet a karhatalom.