Kemény János: Duna–Tisza közi mezővárosi végrendeletek 1738–1847 - Forrásközlemények 9. (Kecskemét, 2005)
Bevezetés
Ha a végrendelkező nem tudott írni, helyette az aláírást és a pecsételést a hatodik felkért és szintén jelen lévő tanúnak kellett pótolni. Toldalék vagy részintézkedésre (codicillus) három tanú jelenléte volt elengedhetetlen. Örököst rendelni a végrendeletben nem volt szükséges, de a végrendelkező ezt megtehette, egyenlő vagy különböző részekre. Az első örökös mellett, ha előbb meghalna, vagy más okból nem szállna rá az örökség, lehetett második, helyettes örököst megnevezni. 22 A végrendelet legfontosabb kellékének az ünnepélyes körülmények között történő létrehozást, megalkotást tartották. III. Ferdinánd 1638. évi dekrétuma 21. tc. 4. §-a erre nézve azt tartalmazza, hogy csak az olyan végrendeleteknek szabad helyt adni, amelyek „cum solemnitatibus consuetis" készültek. Frank Ignác a szertartásbeli hiányosságokban szenvedő végrendeletről még a 19. század elején is azt állítja, hogy „ereje nincsen." 23 A végrendelet érvényességi kellékei különbözőek voltak. Ezeket jogszabályok, így az 1715. évi I. dekrétum 27. tc, valamint a helyi szokások rendezték. A legfontosabb kelléknek, mint azt feljebb már láttuk, az ünnepélyes körülmények között történő megalkotást tartották, vagyis a városi hatóság előtt vagy annak tudtával, vagy polgári személyek előtt, a helyi szokásoktól függően, a végrendelkezőn kívül még további öt személy együttes jelenlétére volt szükség, akik tanúsították a végrendelet létrejöttét. A tanúknak tisztességes állású személyeknek kellett lenniük, akik a végrendelkezés időtartama alatt valóban együtt voltak, és a végrendelet elkészülte után aláírásukkal és pecsétjükkel erősítették meg az abban foglaltakat. A kellékek közé tartozott még a kihirdetés, az érdekeltekkel való közlés, a szabad rendelkezés joga, továbbá az, hogy a végrendeletben ne rejtőzzön csalás vagy ravasz fondorlat. Ide számított az is, hogy a végrendelkező szabad akaratát alkalmas elmeállapotban, megfelelő beszédkészség birtokában, környezete által befolyásolástól mentesen tette-e meg. 24 A dispositio testamentaria „igazságához" megkívántatott az is, hogy az örökhagyó határozottan jelölje meg örököseit, illetve hagyományosait az utolsó rendelésében. Érvényességi feltétel volt az is, hogy a végrendeletben határozott körülírással szerepeljen a hagyaték tárgya. Az okirat a „dolog velejét érdeklő szavakra nézve" kitörlést, kivakarást, betoldást és semminemű javítást nem tartalmazhatott. A végintézkedés alaki aggálytalanságának további határozott feltétele volt, hogy a testamentumból ki kellett tűnnie a végrendelkezés helyének, idejének, és tartalmaznia kellett a szükséges aláírásokat. Ezeket az alakiságokat a már említett jogszabályhelyen túl a Hármaskönyv II. r. 17. szakasza, az 1723. évi törvény 39. cikkelye, valamint az élő évszázados szokásjog szabályozta. ECKHART Ferenc, 2000. 300. TÁRKÁNY SZŰCS Ernő, 1961. 148. MAGYAR NÉPRAJZI LEXIKON, 1982. V. k. 517.; MAGYAR TÖRVÉNYTÁR, 1900. 459.; TÁRKÁNY SZŰCS Ernő, 1961. 148-150.
