Kemény János: Duna–Tisza közi mezővárosi végrendeletek 1738–1847 - Forrásközlemények 9. (Kecskemét, 2005)

Bevezetés

A városi polgárok a városi szokásjog szerint végrendelkezhettek. A jobbágyok végrendelkezéséről nem intézkedik a törvény. A Hármaskönyv azonban kimondta, hogy „az egyedül és magában álló parasztember, aki törvényes örököst és utódot nem hagy maga után, ingó dolgaiban végrendeletben szabadon intézkedhetik. Ellenben örökségei, ha ősiek voltak, teljességgel földesurára haramiának". Ha maga szerezte azokat, felét a földesúrnak, másik felét a végrendeletileg kijelölt személynek vagy személyeknek hagyományozta. Ha nem készített végrendeletet, ingó és ingatlan javai egyaránt a földesúrra szálltak (Hármaskönyv III. r. 30. c.). A jobbágyok végrendelkezése a helyi szokások szerint történt, a községi tanács esküdteket küldött ki a végakarat meghallgatására.

31 A földesúri kizsákmányolásnak kívánt gátat vetni az 1836. évi 9. tc. 9. §a, amely kimondta, hogy „a jobbágyok ezentúl minden, akár ingó, akár ingatlan szerzett vagyonaikról teljes végrendelkezési szabadsággal bírjanak".

32 Ezt a rendelkezést megerősítette az 1840. évi 8. tc. 1. §-a is.

33 A feudális rendszer egyik legfontosabb jogintézménye s egyben korlátja* is volt az ősiség (avicitas), amely a közös szerző őstől leszármazott nemzetségnek az ősi, vagyis a közös ős által szerzett birtokra vonatkozó igényjogosultságát jelentette. Ez akkor érvényesült, ha a birtokot tulajdonosa a nemzetség hozzájárulása nélkül akarta elzálogosítani vagy elidegeníteni. Ilyenkor a nemzetség bármelyik jogosult tagja (osztályos atyafi) visszaválthatta a zálogbirtokot a zálogösszeg lefizetése mellett, illetőleg visszaperelhette az eladott birtokot. Az ősiség jogintézményét I. Lajos 1351. évi dekrétuma bevezetésének 11. §-a rögzítette és ezzel az Aranybulla 4. cikkelyét kizárta a megerősítésből. A Hármaskönyv részletesen tárgyalja a nemzetség jogának érvényesítését az ősi birtokban. Az ősiségét a későbbiekben tárgyalta még az 1715. évi I. dekrétum 26. tc. és az 1791. évi 51. tc. is.

34 Az ősiségét kezdetben csak az ingatlan vagyon szempontjából kellett számításba venni, a 18. században azonban már rátapadt arra az ingóságra is, amit az ősi ingatlan helyébe vagy jövedelméből vettek, tehát a kétféle vagyontárgy jogi megítélése összefolyt. Különösen elősegítették ezt a folyamatot a nemeseknél a királyi jog, a polgároknál a városi jog, a jobbágyoknál a földesúri jog, amelyek a jogszerzés és háramlás szabályait határozták meg. (Háramlásnak azt nevezzük, amikor a vagyon visszaszáll az adományozóra, tehát a nemesi föld a királyra, a jobbágyi a földesúrra.) Magtalanság, vagyis örökös nélküliség esetében az ingatlan megszerzésének módjait az adománylevél, a tárnoki jog és városi statútumok, jobbágyoknál a Hármaskönyv, 31 CSIZMADIA Andor-KOVÁCS Kálmán-ASZTALOS László, 1981. 247-248.; MAGYAR TÖRVÉNYTÁR , 1900. 489. - 1. még az 1715. évi I. dekrétum 62. tc. 1. §-át! 32 CSIZMADIA Andor-KOVÁCS Kálmán-ASZTALOS László, 1981. 249. 33 MAGYAR TÖRVÉNYTÁR, 1896. 95. 34 CSIZMADIA Andor-KOVÁCS Kálmán-ASZTALOS László, 1981. 235.