Kecskeméti testamentumok IV. 1821–1848 - Forrásközlemények 8. (Kecskemét, 2004)
TESTAMENTUMOK
H/ Előlszámlált javaimon, kivévén a városi pénztárt illető némely aprólékos tartozásaimat, egyéb teher azon 600 v. forintokon kívül, melyekkel a tisztelendő páter franciscanus atyáknak tartozom, nincsenek. Ezekhez előre bocsájtván még: 1- o. Azt, hogy minden gyermekeimet tisztességesen felneveltem és kiházasítottam. Megjegyzem azt is, hogy László fiamnak adtam a Galambosi útnál két darabban 24 hold mezei kert földet. Monostoron 27 hold földet. Vettem számára jó házat 2.200 forintokon, s e felett mestersége felállítására és gyarapítására adtam nekie kétezer ötszáz forintokat. 2- do. Gábor fiamnak adtam 6 ökröt szekérrel, 2 kocsis lovat kocsival, 193 darab birgét, 5 sertést és által adtam nekie Sz. Királyon volt 50 hold árendás földemet. 3- tio. Ágnes leányomnak felsegélésére adtam 1823-dikban 1.500 forintokat, továbbá interes fizetése mellett kölcsönöztem nekie és férjének 468 forintokat. 4- to. Ilona leányomnak adtam 85 forintokat s 300 forintok erejéig mellette kezességet vállaltam. 5- to. Sára leányomnak kölcsön adtam 115 forintokat. Ezeknek előre bocsájtása után, ami már végső rendelkezésemet illeti, az így következik: I. Minthogy kedves hitvesem különös hűségét és szorgalmatos gazdasszonyságát folyvást tanúsította, és megérdemli, hogy véle szíves hajlandóságomat éreztessem, tehát akarom és rendelem, hogy lakóházam nagyobb szobáját a pincével és éléskamrácskával együtt holta napjáig szabadon használhassa. Továbbá, hogy a 85 hold földemnek általa választandó hason felét tetszése szerént bírhassa, s ha nékie úgy tetszend, árendába is adhassa. Az övé légyen a malomnak hason fele jövedelme, és az egész szőlőmnek termése, de úgy, hogy Gábor fiamnak azért, mert ez fogja a szüretelés körüli hurszolkodást megtenni, adjon évenként 15 akó színbort. II. Feleségem lakásától fennmaradandó házam egyéb épületeit használja Gábor fiam, a 85 hold földnek anyja választásától fennmaradó hason fele, a Máté féle földem, a malomnak fele haszna hitvesem haláláig légyen Gábor fiamé, de azzal a kötelességgel, hogy a malomnak szokott reparatiója az ő terhe legyen. III. Ökreimet, lovaimat, birkáimat és egyéb ingó vagyonimat halálom után vegye által Gábor illendő atyafiságos, nem pedig valamely feszített becsű mellett, s a becsár csak hitvesem halála után leend osztály tárgy. Minthogy e szerént itt is jutalmazom Gábor fiamnak gazdaságom körül szinte 20 évek leforgása alatt kitüntetett szorgalmát, s ritka fiúi engedelmességét, azt akarom, hogy édesanyját vajjal, sajttal és túróval a szükségig lássa el. IV. Ha halomásom történik, azonnal fizettessenek le terheim a találtatható ingókbúi, s fizetődjön ki szinte a parochiális templom javára 100 v. forintok, melyek állandó fundatioképpen kezeltetvén, csak az interesek fordítódjanak a templom javára.