Kecskeméti testamentumok IV. 1821–1848 - Forrásközlemények 8. (Kecskemét, 2004)

TESTAMENTUMOK

V. Ha hitvesem is elhal, akkor nyílván ki örökösödések. Azt akarom és ren­delem, hogy mivel László fiamat már felesleg is kielégítettem, javaimon az ő kizárásával csak többi 5 gyermekeim vagy azoknak maradéki osztozzanak, de úgy: VI. Hogy az ősiekben az öt gyermekeim egyformán osztozkodjanak s amit már gyermekeimnek adtam, azon adományaim járandóságaikkal együtt rá­tájúkba bé tudattassanak. Házamat, a malombeli s minden földbeli, szölőbeli szerzeményeimet különösen hagyom Gábor fiamnak azzal a világos meg­jegyzéssel, hogy a földben, a tanyás telekes részt kapja, s a szerzemény táblájában adódjon ki ösi földbeli rátája is. A szőlőben a ház az övé legyen, a szerzemény szőlőkkel s itt is az ősi rátáját egy tagban kapja. Nehogy gyer­mekeim rendetlenül osztozván közöttük civódás történjen, akarom és rende­lem, hogy kiki amennyire csak megeshet, rátáját egy tagban kapja. VII. Halálom esetére végrendeletem végrehajtására megkérem senator Si­monyi János urat, vagy ha ő nem élne, azt, kit a nemes tanács bízand meg, s akarom, hogy fáradtsága illendően jutalmaztasson. VIII. Kedves hitvesemnek és szeretett gyermekeimnek Istentül áldást és bé­kességet kívánok, s lelkekre kötöm gyermekeimnek, hogy édesannyokat tisz­teljék, egymást pedig szeressék. Mely ezen végső rendelésem előttem felolvastatván, s kellőképpen megma­gyaráztatván, azt helybenhagyom, végső akaratomnak esmérem, és az írásra jelenleg tehetetlen lévén, saját kezem keresztvonásával megerősítem. Költ Ketskeméten az 1840-dik évi május hónap 3-dikán. Id. Dömötör László saját kezem + vonása. Mi előttünk, mint ezen esetre bíróiképpen kiküldött tanúk előtt: Simonyi Já­nos m. p. senator, úgyis mint meghívott. Én előttem Balog Sándor hites pol­gár m. k. Mi előttünk, mint meghívott tanúk előtt: Csernus Mihály m. k. Mi előttünk, mint meghívott F. Szabó József m. k. Bentsik Antal + saját kezem keresztvonása. A borítékon azonos írással: Idősb Dömötör László úr végrendelése. Más írással: Bemutattatott: Május 4-én 1840. a bírói jegyzőkönyv 1341. száma alatt. Eltérő írással a következő jelzetek találhatók: No. 15. 184., Fasc. 1. 1840. Kétlapos irat, eredeti. 102. ÖZVEGY MÁDI MIHÁLYNÉ SZABÓ ILONA TESTAMENTUMA 1840. október 31. Alább megírt Szabó Ilona, néhai Mádi Mihály özvegye Istennek kegyelméből és bölcs rendeléséből eltöltvén e múlandó világban mintegy 85 esztendőket, özvegységben pedig 30 éveket, Istentől vett földi javaimról, érezvén testem­nek naponként hanyatló erejét s gyengélkedését, és ezáltal óhajtván halomá­som esetére maradékaim között támadható bármely ízetlenségeket és vissza­vonásokat eltávoztatni, végső és megmásolhatatlan rendelésem ily formán.

Next

/
Thumbnails
Contents