Kecskeméti testamentumok IV. 1821–1848 - Forrásközlemények 8. (Kecskemét, 2004)
TESTAMENTUMOK
adódtak, és mindenik az illető rész jószágát s örökségét azonnal kézhez vette. Sőt Zámbori Zsuzsannának Simon Ferencnének is, mostoha leányaim édes attyok Zombori József testvérhúgának fundus vételére 300, az építésre pedig 200, öszvesen 500 váltóforintokat adtam. Úgy, hogy minden alább nevezendő javainkat, Istennek különös áldása lévén rajtunk, tulajdon iparkodásunk, szorgalmatosságunk és fáradhatatlan munkásságunk által szerzettük és kerestük. Melyek is: 1- ször. Az első tizedben Olasz István és Borovák Antal szomszédságokban lévő ház. 2- szor. Agasegyházán 13 zsák alá való kaszáló, vagyis ezen a kaszálón 575, azaz ötszázhetvenöt váltóforint zálogos summa. 3- szor. Az úgynevezett Széktói kertben több emberektől szerzett öreg szőlő, melynek feljüről Berényi Gergely, alolról pedig Farkas János a szomszédjai. Úgy: 4- szer. Az új szőlős kertben feljüről Szabó Antal, alolról pedig Buzsik József szomszédságokban helyheztetett új szőlő a benne levő házzal együtt. Nem különben: 5- szer. Feljüről a senator Nagy Sándor, alolról császári-királyi pensionatus kapitány Szabó Márton urak szomszédságokban 4 zsák alá való földet tevő fákkal beültetett új erdő, más ismét szinte senator Nagy Sándor úr, Garai Mihály és Borovák Antal szomszédságokban helyheztetett ugyancsak 4 zsákot tevő új erdőnek való föld. 6- szor. A vásári nyomáson két kőre való szélmalom, és 7- szer. Alpáron ugyancsak alpári lakos Csiner Mihállyal feles vízimalom minden hozzá tartozó eszközökkel. 8- szor. Kovács mesterséghez tartozó, két tűzre szolgáló minden műszerek. 9- szer. Három szobákban több rendbéli fából készült házi eszközök és ágyi ruhák, asztali óra, két mentére, egy dolmányra és két kis lajbira való ezüstgombok. 10- szer. Egy vasas kocsi 3 lovakkal, nem különben vas féderen álló postakocsi. 11- szer. Szüretelő boros edények, nevezetesen 5, azaz öt 126 akóra való kádak, és 200 akóra való vasas hordók, szőlőtörő malom és egy sutó. 12- szer. Egy tűzoltó machina. 13- szor. Van 6, azaz hat darab marha, t. i. négy tehén és két tavalyi borjú. Végezetre: 14- szer. Nemes Ladányi Gergely úrnál interesre lévő 3.000 azaz háromezer váltóforint tőkepénz. Mely ezen 14 pontok alatt előszámlált mind ingó, mind ingatlan javak Mátyási Anna feleségemmel együtt szerzett keresmény javak lévén, bátor mindezeknek fele részéről hazánk élő törvényei szerént szabadon rendelkezhetnék, ezen szoros rendelkezésbeli jussomról mindazáltal lemondok, és minden feljebb előszámlált javakat s azokról lejendő rendelkezésbeli just többször említett Mátyási Anna feleségemnek a következő kivételek mellett hagyom és engedem által.