Kecskeméti testamentumok IV. 1821–1848 - Forrásközlemények 8. (Kecskemét, 2004)
TESTAMENTUMOK
nak, hanem azon contractus, mivel nevezett vőm és leányom többeknek tartoztak, engemet pedig kezesnek hívtak, egyedül csak a nagyobb bátorság végett iratódott, s intabaláltatódott. Mely ezen végső rendelésem előttem felolvastatván, azt minden részeire nézve helybenhagyom, és kezem keresztvonásával is megerősítem. Költ [Ettől kezdve Ferentzy Móric kézírása.] Ketskeméten az 1828-ik esztendei december holnap 5-ik napján. Szlabey Judit, néhai Rúz István elmaradott özvegye keze + vonása. Alulírottak mint rész szerént bíróiképpen kiküldöttek, rész szerént különösen meghívottak ezennel megesmérjük, s bizonyságot teszünk affelől, hogy a fent említett napon Szlabey Judit asszony, néhai Rúz István úrnak elmaradott özvegyének házánál megjelenvén, a fentebb látható végső és megmásíthatatlanul tett rendelését adta élőnkbe, mely is minekutána a testans asszonyság előtt szorul szóra felolvastatott, s megmagyaráztatok volna, azt továbbra is helybenhagyta s élő szóval megerősítette. Kívánván azt a nagyobb hitel s állandóság végett lepecsételve nemes város levelestár házba betétetni. Költ mint feljebb. Nemes Ferentzy Móric m. p. mint bíróiképpen kiküldetett hites írnok. Szappanos Imre hites polgár m. k. Ottsai Gál János m. k. Rúza János m. k. Az utolsó oldalon újabb írással: Szlabey Judit asszony, néhai Ruz István úr elmaradott özvegyének végső rendelése. Más írással: Praesentum die 5-a Decembris 1828. nro. diarii judicalis I960. Eltérő írással a következő jelzetek találhatók: 1828. 45., Nr. 45. 1828. Fasc. I. 1828., Nr. 45. 1828. Kétlapos irat, másodpéldány. 52. ÖZVEGY TAMÁSY MIHÁLYNÉ ALMÁSY JUDIT TESTAMENTUMA 1829. január 7. Alább is megírt Almásy Judit, néhai Tamásy Mihály férjemnek elmaradott özvegye, Istennek kegyelmességéből és bölcs rendeléséből eltöltvén e múlandó világban mintegy 76 esztendőket, érezvén testemnek naponként hanyatló erejét, s gyengélkedő egészségét, mindazonáltal ép elmével bírván, Istentöl vett s néhai férjemmel szerzett csekély javacskáimról (óhajtván maradékaim között támadható bármely visszavonásokat és ízetlenségeket eltávoztatni) végső és megváltoztathatatlan rendelésemet teszem ily formán. 1-ör. Vagyon az 5-ik tizedben Darányi György és Inoka József szomszédságokban egy házam, melyet néhai férjemmel közkeresmény pénzünkkel vettünk, s javítottuk. Ezen ház eránt azt rendelem, hogy az légyen Judit Csabay Istvánné kedves leányomé s maradékié örökös jussal. Nem kapván abból részt Erzsébet leányom Orbány Istvánné és néhai Tamásy József fiamtól származott Julianna onokám az okból, mivel őket már fejenként száz-száz váltóforintokkal házbeli jussok fejében kielégítettem.