Kecskeméti testamentumok III. 1782–1820 - Forrásközlemények 7. (Kecskemét, 2004)
TESTAMENTUMOK
ságunk által szorzott javaimnál az halálom után maradékim között történhető viszálkodásoknak eltávoztattatások (sic!) végett kívánok ily utolsó rendelést tenni, u. m. 1- mo. Szabad Szeged királyi városban purged (!) házam és privilégiait Ketskemet városa béli, a plébánia mellett való lak házam négy árváim között egyenlően osztódni kívánom oly formán, hogyha edgyik sém akarná megtartani, és a többitt belőle kifizetni, tehát adassanak el, és az azokkal édgyeníően osztozzanak el. 2- 0. A ketskeméti két szőllőm közül a Gyetvai nevezetű szőlőm hagyom József és Imre fiaimnak, a Péntek nevezetű szőllőmet pedig Ilona és Anna nevezetű leányaimnak, de ógy, hogy amivel a Gyetvai szőllőm többet ér a Péntek nevezetű szöllőmnél, becsű szerént a leányaimnak készpénzzel fizessék vissza fiaim. 3- io. Itt Ketskcméten a Vásári kapuba lévő sindeles száraz malmom akarom, hogy négy gyennekeim bírják édgyenlően. Ha pedig egymással nem édgyezhetnének, vagy valamelyik bírni nem akarná, akkor becsű szerént édgyik a másikat kifizethesse, ugy a leány mint a fiú, még pedig úgy, hogy soha semmi idegennek hozzá szólni és alkudni szabad né légyen, még maradékim közül élő találtatik. 4- to. Minden szőllőhőz megkívántató edények, úgymint kádak és hordók négy árváim között édgyenlően osztassanak el. 5- to. A nyoszollyák s ágy némü ruhák két leányaimé legyenek, és azokbúl a fiaimnak csak édgy-édgy dérékajj és édgy-édgy vánkus adassék, a többi házi eszközeim négy árváim között édgyenlően osztassanak. 6- to. Kedves Ilona leánykámnak, aki az édes szülőének halálaiul fogva mind magamnak sok betegségeimben, mind gazdaságomnak, mind pedig három árváimnak hűséges gondviselője volt, hagyok 200 fl. Hasonló képpen neveletlen Anna leányomnak is 200 forintokat, melyeket előre a közönségessbül kifizettetni kívánok. 7- 0. Hogy Ilona leányom neveletlen Anna leányomat annál hűségesebben oktassa, gondgyát visellye és mind addig, míg Anna leányom férhez menénd, a maga jussának Annának a jövedelmébűl tartsa s táplálja, és ruházza, hagyok ismét 100 forintokat. 8- vo. Két fiaimnak esendő jussaik mindaddig, még emberi kort nem érnek, bátorságos hellyen interesen tartassék, és csak az interes adodgyék ki nékiek ruházattyukra, de az ógy, ha becsületessen viselik magukatt, ha pedig magukat meg nem becsülnék, és kiadandó interesnek jó helyre való költését meg nem mutathatnák, tehát akkor az interest sé húzhassák, hanem a kapitálissal tartassék. 9- no. A romano catholica szent ecclesia számára hotom után árváim szüreti alkalmatossággal adgyanak 10 akó bort. 10- mo. Fődbe menendő testemett Ilona leányom hottom után tisztességesen a közönségesbül eltemettesse, és érettem requiemet és három sz. kiss miséket szolgáltasson.