Pártállam és nemzetiségek 1950–1973 - Forrásközlemények 6. (Kecskemét, 2003)

Bevezető

zottságot, amelybe legalább egy pártonkívülit is - lehetőleg a tanítót - be kellett vonni. A „Szabad Föld füzetek"-ben jelentették meg azokat a kultúrához, irodalomhoz, valamint a gazdasági, termelési ismeretekhez kapcsolódó „szakanyagokat", amelyeket az eBadásokban „föl kellett dolgozni". Az első Szabad Föld Téli Estéket 1946. december elsi szombatján tartották, amit aztán mozgalommá fejlesztettek. SZFV: Szabad Föld Vasárnapok. A Szabad Föld című újság szerkesztői és munkatársai „Tavaszi vasárnapok" címmel indított országos mozgalma. Cél: „pártok fölötti népi és nem­zeti programokkal a falusi sport- és színjátszó kultúra fejlesztése". Országos szervezőbizott­ságának titkára Barlafalvi Ödön volt. 9. Budapest, 1954. május 7. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége Agitációs és Propaganda Osztálya, valamint a Népművelési Minisztérium javaslata a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének megszervezésére és német nyelvű lap kiadására 1 L: Farkas Mihály 2 elvtárs SZIGORÚAN BIZALMAS ! Készült: 13 pld-ban I. A német nemzetiség helyzete a) Hazánkban 11 megyében 215 községben élnek németek, számuk kb. 250-300 ezer. Legtöbb Baranya megyében él 109 községben, Veszprém megyében 16 községben, Bács-Kiskun megyében 21 községben, Fejér megyében 14 községben, Komárom megyében 10 községben, Pest me­gyében 18 községben, Tolna megyében 9 községben, Somogy megyében 7 községben, Vas megyében 2 községben. Foglalkozásukra nézve kb. 70-75% egyénileg dolgozó és termelőszö­vetkezeti paraszt. A bányavidékeken élő németajkúak túlnyomó többsége bányász. Altalános a vélemény a németajkúakról, hogy úgy a mezőgazda­ságban, mint a bányászatban túlnyomó többségük kiválóan dolgozik. b) A német ajkú lakosság egy része, különösen az idősebbek, a társa­dalmi, kulturális életben való részvételt illetően meglehetősen passzív. Anyanyelvük használatában a közösségi életben is több tartózkodással találkozunk, mint a többi nemzetiségnél. Ezt elsősorban annak tulajdonít­hatjuk, hogy politikai és gazdasági vonatkozásban sok megválaszolatlan kérdésük van. Gyakran halljuk, hogy nagyon vonakodva vesznek részt a kultúrotthonok, kultúrcsoportok életében. Félnek a nacionalista szervez­kedés vádjától. Ezt a félelmet igyekeznek bizalmatlansággá hangolni a

Next

/
Thumbnails
Contents