Pártállam és nemzetiségek 1950–1973 - Forrásközlemények 6. (Kecskemét, 2003)

Bevezető

Oktatás A Horthy-korszakban Magyarországon 13 szerb tannyelvű, egyházi, egytanerős népiskola működött. Összesen 15 népiskolai tanítóval. Óvoda nem volt. Középiskola nem volt. Főiskola, szakérettségis tanfolyam nem volt. A felszabadulás után népi államunk 23 óvónőt és 80 tanítót képezett ki díjmentesen, és ennek megfelelően fejlesztette óvodáinkat és iskoláinkat. A délszláv tannyelvű óvodák száma: 20. Az óvodák napköziotthonnal egybekapcsoltak. Az óvónők száma: 23. Az 1952/53-as iskolai évben a délszláv nyelvoktató iskolák száma: 41. Délszláv tannyelvű általános iskolák száma: 23. 1952/53-as iskolai évben működő tanítók és tanárok száma: 103. Pécsett és Pomázon két délszláv nyelvű diákotthon is működik. Budapesten egy szerbhorvát tannyelvű általános gimnázium és tanítóképző működik, összesen 117 tanulóval. A középiskola tanulói diákotthonban vannak elhelyezve. A két iskola tanárainak száma: 16. A budapesti nemzetiségi szakérettségis tanfolyamon az 1952/53-as tanévben 21 horvát, szerb és szlovén fiatal tanult. A budapesti Pedagógiai Főiskola délszláv tanszékén 1952/53-as iskolai évben 27 egyéves (sic!) és 18 kétéves (sic!) hallgató tanult. A Pedagógiai Főiskola és nemzetiségi szakérettségis tanfolyam hallgatói diákszállóban és diákotthonokban vannak elhelyezve. Hallgatói maximális ösztöndíjban részesülnek. A felszabadulás óta az Oktatásügyi Minisztérium 72 szerbhorvát tankönyvet adott ki. 1953. évben népi államunk a budapesti szerbhorvát gimnázium fejlesztésére 150 000 Ft-ot, a pécsi általános iskola fejlesztésére pedig 100 000 Ft-ot biztosított. Nehézség az, hogy a budapesti szerbhorvát tannyelvű tanítóképző tanulói hetenként több alkalommal hospitálni Pomázra járnak. Ezzel úgy a diákok, mint a tanárok több órát veszítenek az utazással, és azonkívül nem tudják a megfelelő kapcsolatot fenntartani az általános iskola és tanítóképző növendékei között. Az Oktatásügyi Minisztérium Nemzetiségi Osztálya javaslatot tett már arra vonatkozólag, hogy a pomázi délszláv diákotthont felhozzák Budapestre, amivel ez a probléma megoldódna. Mindezidáig Budapesten nem sikerült épületet kapni a diákotthon részére. Még nem tartunk lépést megfelelő számú délszláv tanerők képzésével, és így nem tudunk eleget tenni a kívánalmaknak. Ez a hiányosság különösen észlelhető Vas és Zala megyében. A Nemzetiségi Osztály nem tudja megfelelően ellenőrizni a délszláv iskolák és tanerők munkáját, mivelhogy még az erősen délszláv lakta megyékben sincs délszláv előadó (Baranya, Bács-Kiskun, Vas, Pest megye). Egyes községekben, mint pl. Mohács, Felsőszentmárton és Drávasztárán a szülők nagy része nem akarja délszláv iskolában beiskoláztatni gyermekét. Ennek egyik oka az erős klerikális befolyás, a másik pedig az, hogy nincs kellőképpen tudatosítva a délszláv dolgozók között pártunk nemzetiségi politikája.