Pártállam és nemzetiségek 1950–1973 - Forrásközlemények 6. (Kecskemét, 2003)

Bevezető

több körülmény magyarázza. Az első az, hogy az anyanyelvként beszélt táji nyelvváltozat és a tannyelvként használandó irodalmi forma között - mint erre több jelentés is utal - igen nagy az eltávolodás. A tanulóknak legtöbbször „idegen nyelven" (ti. az általuk nem ismert irodalmin) kellene a tananyagot elsajátítaniuk. De nem hagyható figyelmen kívül a másik, - nem kevésbé nyomós - ok sem: az a félelem, hogy a nem magyarul iskolázó tanulók a továbbtanulásban, épp nyelvismereti okokból, hátrányos helyzetbe kerülhetnek. A nemzetiségi nyelven való szak- és felsőoktatást államunk - nemzetiségeink szórványhelyzetéből értetődően - nem biztosíthatná a legjobb indulattal sem.

4 Az anyanyelvi oktatástól (vagyis a nemzetiségi nyelvnek magyar tannyelvű iskolában való külön tanulásától) is van egy bizonyos elhúzódás, főleg a sporadikus nemzetiségi lakossággal bíró vidékeken. Ez is azzal magyarázható, hogy ennek során a tanulóknak egy - anyanyelvjárásukkal rokon, de korántsem azonos - idegen nyelvet kell tanulniuk. Ehhez csatlakozik az általános iskola ötödik osztályától egy másik (az orosz), a gimnáziumban meg egy harmadik (az ún. második idegen nyelv). Igaz: a tanuló második idegen nyelvül (illetőleg helyette) választhatja anyanyelvének irodalmi változatát is. De a szlovénnak az angollal, a szlováknak a franciával stb. való szembeállítása sokakban veszteségérzetet kelt. - Az anyanyelv irodalmi formájának tanulásától való elzárkózás mértékét persze sok minden befolyásolja. A nyelvhatár mentiek jobban, a belsőbb területek szórványhelyzetű nemzetiségei kevésbé érzik nyelvük tanulásának értelmét. A német anyanyelvűeknél sajátos kettősség mutatkozik. Egy rétegük - történelmi okokból - óvakodik attól, hogy ezáltal hivatalosan nemzetiségivé minősíttesse gyermekét. Más részük viszont szívesen veszi azt a lehetőséget, hogy gyermekük - a többinél könnyebben - egy „világnyelv" birtokába juthat. Egész nemzetiségi oktatásügyünkön érezhető egyébként az a tehertétel, amit korábbi korszakok nemzetiségi politikája s a történelem korábbi hullámzása jelent számára. Nem kevésbé az is, hogy nemzetiségeink - nagyságrendjüket, földrajzi elrendeződésüket, történelmi előzményeiket tekintve egyaránt - szórványhelyzetűek. Legtöbbjük akkor került mai helyére, amikor népük még nem fejlődött nemzetté, s így nem hozott magával nemzetinemzetiségi tudatot. Nyelvállapota, kultúrája tekintetében elszakadt a többi magyarországi csoporttól, meg a vele egy nyelvet beszélő (de nem azonos nyelvállapotú) nemzettől. Falvaiban ma mindegyikük nyitott helyzetben él: magyarokkal, esetleg más nemzetiségűekkel együtt. Idősebbjeik többé-kevésbé, fiataljaik általában egészen jól beszélik a magyart, mint az államszervező nemzet nyelvét. így a nemzetiségi nyelv általában familiáris szintű jellegében is, hatókörében is; s maguknak a nemzetiségi beszélőknek könnyebb ezt szakmai és közéleti tárgyról szólva magyarra fordítani, a magyar szóra átváltani.