Pártállam és nemzetiségek 1950–1973 - Forrásközlemények 6. (Kecskemét, 2003)

Bevezető

Helyes és jól kialakult gyakorlat, hogy a szövetség mint társadalmi szervezet a Hazafias Népfront keretében dolgozik. Örvendetesen intenzív a szövetség kapcsolata a Hazafias Népfront Országos Irodájával és területi szerveivel. A helyi tanácsok és tömegszervezetek munkájában a délszláv dolgozók számarányuknak megfelelően képviselve vannak. Javult a szövetség szervező- és irányítómunkája, a kultúrcsoportok vezetése és a szakmai-politikai színvonal emelése tekintetében. Hasonlóképpen szembetűnő javulás a sajtó munkája terén is. A lap (Narodne Novine

6

) helyenként színes, érdekes, olvasmányos, ennek eredményeként az olvasók száma is növekedett. 2. Néhány olyan problémára is rá kell mutatnunk, amelyek recenziója, ala pos kritikai elemzése nélkül nem tudunk komolyan előrehaladni. a) 1956-ban, mint ismeretes, egy nacionalista-revizionista csoport az ellenforradalom zűrzavarában elfoglalta a délszláv szövetséget, és annak veterán kommunista vezetőjét eltávolította. Ma 1960-at írunk, de a szövetség mind ez ideig nyilvánosan nem bélyegezte meg a csoport tevékenységét, és nem határolta el magát ezek nézeteitől, holott a csoport programja a szövetség 1957-es kalendáriumában több ezer példányban megjelent („Jóindulatot és őszinteséget a nemzetiségi politikában" címmel)

7

. Nem érdemelne figyelmet ez a kérdés ma már, ha a kalendáriumban megjelent gondolatok, az akkor kidolgozott programtervezet egyes pontjai, burkolt formában, egyre halványuló tendenciával ugyan, de újra meg újra nem jelentkeznének, különösen a szövetség jellegének, szerepének és feladatkörének kérdésében. Ez legfőképpen az állami irányítás lebecsülésében, esetenkénti tagadásában jelentkezik. Ez annál inkább érthetetlen, mert az 1956-os és 58-as párthatározat - amely ma is érvényben van - pontosan meghatározza a szövetség szerepét, feladatát és működési területét. A határozat kimondja: „Továbbra sincs szükség arra, hogy a szövetségek tagsággal rendelkező tömegszervezetek legyenek." Helytelen tehát az az álláspont, amely idealizálja az 1949 előtti tömegszervezeti formát, és 30-40 tagú központi vezetőség megválasztását tűzi feladatul. Ki kell mondanunk, hogy a szövetség működését „a tömegszervezetek szövetségének" alapszabálya ma már nem határozza meg. Szükséges viszont, hogy a Művelődésügyi Minisztérium a szövetségek vezetőivel a két párthatározat elvei alapján kidolgozza a szövetségek működési alapelveit, melyben irányadó legyen a munka szélesebb bázisra való helyezése. Egyben vissza kell utasítanunk minden olyan véleményt, amely a szövetségek tömegszervezeti jellegének megszüntetését jogsértőnek nyilvánítja. b) Ma még nemritkán találkozunk olyan nézetekkel, amelyek „a hiányzó nemzeti öntudat" pótlására a nyelvoktatás fakultatív jellegének megszüntetését követelik. „Kötelezővé tenni még abban az esetben is, ha a gyer-