Pártállam és nemzetiségek 1950–1973 - Forrásközlemények 6. (Kecskemét, 2003)
Bevezető
A német iskolahálózat fejlesztése során előfordulhat, hogy ezt a tervet ellenzik egyes olyan pedagógusok, akik, mivel nem beszélik a német nyelvet, attól tartanak, hogy anyanyelvi osztály szervezése következtében ott állásukat vesztik. Azon iskolák többségében, ahol német anyanyelvű osztályt szerveznek, nyilvánvalóan akadnak olyan tanítók, akik a jövő tanévben az I. osztályban az anyanyelvi tanítást el tudják látni. Osztályvezető Elvtársnak, a továbbfejlesztés során lesz ideje, hogy az elkerülhetetlen áthelyezéseket végrehajtsa. Középiskolák A nemzetiségi német oktatás fejlesztése keretében bevezetjük a német nyelv oktatását néhány középiskolába is, - tanító- és tanítónöképzőkbe, valamint óvónőképzőkbe rendkívüli tárgyként, gimnáziumokban szakköri oktatás keretében. A rendkívüli tárgy oktatását, illetve a szakköri foglalkozást az 1955/56. tanévben az I. osztályban, a következő tanévekben a további évfolyamokban vezetjük be. A tanító-, és óvónőképzői német oktatás célja azoknak a tanítóknak és óvónőknek képzése, akik a német nyelvet nemzetiségi általános iskolákban és óvodákban tanítják majd. Ezt az oktatási formát ennek megfelelően olyan helyeken szervezzük meg, ahol német anyanyelvű tanulók jelentkezése várható. A tanító- és óvónőképzőkben a német nyelv- és irodalmat évfolyamonként heti 3-3 órában rendkívüli tárgyként kell tanítani. Erre az oktatási formára jelentkezhetnek német anyanyelvű tanulók, vagy olyan tanulók, akik magukat a német nyelv és irodalomban képezni, s később a német nyelvet tanítani kívánják. Akik német oktatásra jelentkeznek, azokra nézve a részvétel kötelező. A német oktatásban részesült tanulók kiegészítő képesítővizsgát tehetnek, amely őket a német nemzetiségi nyelvoktató általános iskolák alsó tagozatában, illetve a német nemzetiségi óvodákban a német nyelv oktatására jogosítja. A német nyelv és irodalomnak mint rendkívüli tárgynak oktatására tanulócsoport szervezéséhez legalább 10 tanuló jelentkezése szükséges. A tanító-, és óvónőképzőkben egyelőre a jelenleg használatban lévő gimnáziumi tankönyvekből fognak tanulni. A német nyelv oktatását a következő tanító-, és óvónőképzőkben vezetjük be: Tanító- és tanítónőképzők: Baranya megyében pécsi tanítónőképző Bács-Kiskun megyében bajai tanítóképző Tolna megyében dombóvári tanítónőképző Vas megyében kőszegi tanítónőképző Budapest fővárosban XIII. ker. tanítóképző Óvónőképzők: Baranya megyében pécsi óvónőképző Bács-Kiskun megyében kalocsai óvónőképző Győr-Sopron megyében soproni óvónőképző Budapest fővárosban XIII. ker. óvónőképző