Pártállam és nemzetiségek 1950–1973 - Forrásközlemények 6. (Kecskemét, 2003)

Bevezető

A gimnáziumi szakköri oktatás célja, német anyanyelvű vagy a német nyelv és irodalom iránt érdeklődő tanulóknak a német nyelv és irodalom elmélyül­tebb tanulmányozását lehetővé tenni. Német szakkör szervezéséhez legalább 10 tanuló jelentkezése szükséges. A német szakkörök számára útmutatót kül­dünk. A gimnáziumi szakköri oktatást a következő városokban vezetjük be: Baranya megyében Pécsett Bács-Kiskun megyében Baján Győr-Sopron megyében Sopronban Tolna megyében Szekszárdon Budapest fővárosban néhány gimnáziumban A német oktatás fejlesztése munkájának megkezdése előtt felhívom figyelmét a német oktatásnak még néhány problémájára. 1. A német nyelvi órákat a tanító kötelező óraszámába be kell számítani. 2. Olyan iskolákban, illetve tanulócsoportokban, ahol a tanulók több mint 75%-a tanulja a német nyelvet, a német nyelvi órák ne csatlakozó órák­ként, hanem az órarendbe beépítve szerepeljenek; ahol ez tanerő- vagy tanteremhiány miatt nem oldható meg, ott továbbra is az eddigi gyakorlat szerint, a tanítás előtt vagy után tartsák a német órákat. 3. Az a tanuló, aki a német oktatásra jelentkezett, köteles abban részt is venni. A tanulónak az oktatásra való jelentkezését nem szükséges évről­évre megújítania. A német órákról való hiányzást épp úgy nyilván kell tartani és igazoltatni, ill. igazolás elmulasztása esetén igazolatlannak te­kinteni, mint a többi tantárgy esetében. 4. A német nyelv és irodalomból kapott osztályzatnak a tanulók általános tanulmányi eredményébe való beszámításáról később intézkedem. 5. Olyan általános iskolákban, ahol a németet tanulók számaránya a 75% felett van és ahol a német órákat az órarendbe beillesztették, szorgalmaz­ni kell német szakkörök megszervezését. A szakkörök működését jelent­sék be, hogy tananyagellátásukról gondoskodhassunk. 6. A német nyelvoktatás sikere és a szülőkkel való kapcsolat elmélyítése ér­dekében helyesnek tartjuk, ha iskolai ünnepélyeken megfelelő arányban német verseket, dalokat stb. adnak elő. 7. Utasítsa az igazgatókat, hogy a rendelkezésükre álló hitelkeret terhére szerezzenek be német nyelvű vagy német tárgyú könyveket, pld. Halász Előd: Német-magyar nagyszótárát és Magyar-német kéziszótárát, vagy a Duden-féle Bildwörterbuchot (német-orosz képesszótár.)

Next

/
Thumbnails
Contents