Kecskeméti testamentumok I. 1655–1767 - Forrásközlemények 4. (Kecskemét, 2002)

1. SZABÓ MIHÁLY TESTAMENTUMA 1655

CZIRJÁK MIHÁLY TESTAMENTUMA 1689. Én, Cziriák Mihály Istentől ő szent felségétől súlyos és nehéz betegséges nyavajával látogattatván meg, eszem s elmém helyén lévén, az Istentől nekem adatott kicsin javaimból teszek élő nyelvemmel ilyen testamentumot. Elsőben hagyom holtom után az én hitves társomnak az meszei kertet mind pedig az hászi örökséget úgy, hogy míg él egészen a világon, légyen az övé, amikor pedig halomása történik az feleségemnek, légyen a böcsületes kecskeméti pápista szent templomé. Hogy pedig eszeket az hagyományokat jól megtudjuk, mi végre vannak, mert hiti szerént holtom után iskergyek [kérdezzék meg] reá az én feleségemet, hogy mennyi pénszel és jószággal költ hozzám, akit pedig magam is, noha beteg vagyok, de jól jól tudom, azért hagyom, hogy az én nyomorult állapotomban költ el, eszeket az örökségeket azon elkölt javaiérthagyom, más az, hogy azt tudom, hogy ennyi idők alatt együtt élvén, egész életemben az ágyat nyomtam, légyen áldott az Úr neve nékem jó és gondviselő feleségem volt az én nyomorúságomban, hanem az én holtom után sem az én atyámfiai semmi nemű állapottal senki ne háborgathassa, mert ő volt nékem mind atyám mind pedig anyám. Hanem az én halálom légyen Isten hírével. Ezen testamentomtételében jelen lévén Szabó Miklós, Busik Mihály, Cziriák András, Cziriák Márton, Bébi Gergely. Anno Domini 1689. A külső oldalon más irtással: Cziriák Mihály testamentom levele. Eltérő írással a következő jelztek találhatók: 1689. Nro. 16., N. 2. 1689., Fasc. 1. 1689., V.l. 1/21. Kétlapos irat, korabeli másolat. 22. ÖREG SZABÓ MIHÁLYNÉ TESTAMENTUMA 1690. Anno Domini 1690. Die... [A nap jelölése elmaradt.] Én, Kecskemet városában lakozó, Istenben megboldogult Szabó Mihály néven levő hites társaimnak (sic!) megmaradott özvegye, Szabó Mihályné, Szabó Istvánnak édesannya, Istenünknek szabados bölcs gondja viseléséből alkalmas üdőkig súlyos betegségekkel látogattatván, alkalmasint üdőmet is elérvén, Iste­nemhez mastani beteges ágyamban készülvén, mivel mind ez óráiglan elmém az jó Istentül egészségben megtartatott, minden részekről kigondolható zenebonás állapotokat velem együtt tűrt szenvedőt gondviselő Szabó István nevű fiamról el akarván hárítani, testálok, kegyelmes jó Istenhez készülvén, jó lelki ismeretem szerint ily rendiben: Elsőben. Az evangélicus sztátuszon levő szent ekklésiának hagyok 10, seu nro. tíz tallérokat. Tiszteletes Lenti János prédikátor úrnak 2, seu két tallérokat. Schola

Next

/
Thumbnails
Contents