Tóth Ágnes: Nemzetiségi népiskolák Magyarországon az 1943/44-es tanévben - Forrásközlemények 3. (Kecskemét, 1998)

Bevezető

A dél-dunántúli megyékben előforduló kisebbségellenes döntésekre, az érzékelhetően növekvő feszültség kényszere alatt a miniszterelnök is reagált. Fischer Ferenc baranyai főispánnak 1927-ben írott levelében a következőket hangsúlyozta: "Fontos kisebbségpolitikai érdekek feltétlenül szükségessé teszik, hogy a hazai német kisebbség kulturális jogai az elemi iskoláztatás terén a gyakorlatban az eddiginél intenzívebben érvényesüljenek."

8 A miniszterelnökség Tolna és Somogy vármegyék főispánjaihoz eljuttatott hasonló szellemű levele pedig a nemzetiségi iskolatípus választásnál elmérgesedő "viszályok elsimítását" kéri a megye vezetőitől. Mégpedig úgy, hogy "minden oldalról megnyilatkozó agitációt törjenek le, s a szülőket a szabad döntésükben ne befolyásolja senki, az iskolaszék pedig akceptálja a kisebbségi tankötelesek anyanyelvét, a szülői akaratot."

9 A kisebbségek anyanyelven történő oktatásának egyik fő akadálya az adott nyelvet magas színvonalon beszélő, jól képzett tanítók, tanárok hiánya volt. E kérés jogosságát - ami minden nemzetiség számára kulcsfontosságú volt, s ami leghatározottabban a német kisebbség részéről fogalmazódott meg - a magyar kormány is elismerte. S bár történt néhány intézkedés annak érdekében, hogy elegendő számú, hozzáértő tanítót képezzenek a nemzetiségi iskolák számára, kétségtelen az is, hogy ez a probléma gyakorlatilag a két világháború közötti évtizedekben végig megmaradt. " Még 1925 nyarán továbbképző tanfolyamot szerveztek a budai állami tanítóképzőben már állásban lévő pedagógusok részvételével. Ám az egyelőre folytatás nélkül maradt kezdeményezésnél jelentősebbnek bizonyult, hogy az 1925/26. tanévtől heti 4 órás nemzetiségi tanfolyamokat szerveztek kezdetben 6, majd a harmincas évektől 7-9 tanító-, ill. tanítónőképző intézetben (köztük a bajai és a budapesti állami képzőkben). Az első években 150-200, majd afeletti hallgatói létszámmal működött - igencsak eltérő színvonalú - tanfolyamok eredményeként évente 22-90 jelölt képesítőzött a programba bevont intézményekben (1925-1933 között összesen 342 fő)."

10 Mindenestre óriási szükség volt ezekre a tanfolyamokra, hiszen a 20-as évektől fokozatosan csökkent - 13 év alatt 3,3%-ról 1%-ra - a német származású tanulók száma és aránya a tanító- és óvónőképzésben. S ha másra nem, legalább arra jó volt ez a képzési forma, hogy amiyi nyelvismeretre szert tegyenek a résztvevők, amennyi a C típusú iskolákban való tanításhoz kellett.

11 A kormány végül is nem tudta biztosítani a nemzetiségi szülők számára azokat a feltételeket és körülményeket, amelyek számukra egy átgondolt és szuverén döntést lehetővé tettek volna. Az A,B,C típusú nemzetiségi iskolaválasztás mindkét fél részéről elsősorban politikai törekvések színterévé vált. Az egész nemzetiségi 8 Szita, 1986. 614. 9 Szita, 1986. 614. 10 Donath Péter: Iskola és politika. Az állami német nemzetiségi tanítóképzés magyarországi történetéhez 1919-1944. Budapest, 1997. 21. Donath Péter monográfiájában nagyon alaposan, és részletesen tekinti át a korszak nemzetiségi oktatásügyét a német nemzetiségi tanítóképzés tükrében. A földolgozott óriási forrásanyag hiánypótlóvá teszi mind a nemzetiségtörténeü, mind az ískolatörténeti kutatások szempontjából. 11 Donath, 1997.21.