Tóth Ágnes: Nemzetiségi népiskolák Magyarországon az 1943/44-es tanévben - Forrásközlemények 3. (Kecskemét, 1998)

Bevezető

A kormányrendelet újraszabályozta és meghatározta az iskolafenntartás, az anyanyelv használatának és nyilvánosságának a jogát. Leszögezte azt is, hogy a "nyelvi kisebbséghez tartozó magyar állampolgárok nem korlátozhatók abban, hogy tanulmányaikat a törvényeknek megfelelő fajú, fokozatú és jellegű tanintézetek közül milyen tanítási nyelvű intézetben folytassák".

2 Ehhez kapcsolódóan kimondta azt is, hogy az "állami és községi népoktatási intézetekben..., ahol egy és ugyanazon nyelvi kisebbséghez tartozó tankötelesek száma a negyvenet eléri, vagy ahol a magyar állampolgárok egy és ugyanazon nyelvi kisebbséghez tartozó része a lakosság többségét teszi, a helyi iskolai vagy közigazgatási önkormányzati szervek vagy a helyi kisebbséghez tartozó negyven tanköteles gyermek szülőjének (gyámjának) kívánságára az illető kisebbség anyanyelve - a magyar nyelv kötelező oktatására vonatkozó törvényes rendelkezések sérelme nélkül - megfelelő számú osztályban egészben vagy részben tanítási nyelvül alkalmazandó."

3 Ehhez kapcsolódóan, a továbbiak szabályozásával megbízott vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelete a nemzetiségi népiskolák választható típusairól 1923. augusztus 24-én jelent meg.

4 Eszerint a nemzetiségek lakta községekben az elemi népiskoláknak három különböző típusa - A, B és C - volt kialakítható, attól függően, hogy az érdekeltek az anyanyelven való oktatást milyen mértékben igényelték. Az A típusú iskolában a magyar nyelvet csupán rendes, kötelező tantárgyként tanították, míg az oktatás nyelve az illető nemzetiség anyanyelve volt. A B típusú, kisebbségi és vegyes tanítási nyelvűben mintegy fele-fele arányban kellett tanítani a tantárgyakat az illető nemzetiség anyanyelvén, illetve magyarul, míg a C típusú iskolák tannyelve a magyar volt, s a nemzetiségi nyelvet csupán kötelező tantárgyként oktatták. Változatlanul hagyta a rendelet a hitoktatás nyelvét, amely továbbra is anyanyelven folyt. Mint látható, a rendelet számolt az egyes nemzeti kisebbségek eltérő igényeivel. Az 1920-as évek elején a trianoni Magyarország területén élt nemzeti kisebbségek túlnyomó többsége ugyanis már kétnyelvű volt, így számára - nemzeti identitásának megtartására, ugyanakkor tekintettel beilleszkedési, érvényesülési lehetőségeire - a vegyes tannyelvű iskola kínálta az optimális lehetőséget. Csak korlátozott mértékben merülhetett fel a tisztán anyanyelven történő oktatás igénye. Annál is inkább, mert továbbtanulási lehetőségek híján azt, az azzal egyébként élni kívánó szülők is célszerűtlennek és perspektívátlannak tartották. Ugyanakkor viszonylag nagy számban voltak jelentős olyan mértékben asszimilálódott nemzetiségi csoportok is, akik így a magyar nyelvű oktatás mellett dönthettek, beérve a nemzetiségi anyanyelvnek a tanrendben tantárgyként való szerepeltetésével. A törvény azonban sok esetben csak írott malaszt maradt, és az érintetteknek a gyakorlatban valójában nem, vagy csak nagyon korlátozott mértékben volt választási lehetősége. A rendelet végrehajtása során ugyanis a kormányzat az asszimiláció fokozása érdekében céltudatosan visszaélt mind a differenciáltan jelentkező igényekkel, mind pedig a szabad szülői akaratnyilvánítással. Az egyes iskolatípusok szervezésekor a helyi hatóságok sok esetben arra törekedtek, hogy ne csak az A, tisztán nemzetiségi nyelven tanító, de a vegyes 2 4800/1923. M. E. sz. rendelet 16. §-a. 3 4800/1923. M. E. sz. rendelet 18. §-a. 4 110.478/Vm. sz. VKM rendelet. In.: Hivatalos Közlöny, 17. szám. 251-253.