Tóth Ágnes: Nemzetiségi népiskolák Magyarországon az 1943/44-es tanévben - Forrásközlemények 3. (Kecskemét, 1998)

Bevezető

magyar kormány a trianoni országrészen a vegyes - anyanyelven és magyarul folyó - oktatás térnyerését támogatta, míg a visszatért területeken hajlott a tisztán anyanyelvi oktatás általánossá tételére, Sok félreértésre adott okot az eljárási szabályok változása, valamint szigorúbb betartása. A szülőknek ugyanis a miniszternél nem csak a változtatást, de azt is kérelmezniük kellett, ha éppenséggel nem akartak változtatni, ha a működő, vegyes tannyelvű tagozat mellett voksoltak. A szavazásról készült jegyzőkönyv felterjesztésének elmulasztása ugyanis azzal járt, hogy az adott iskolában a tisztán anyanyelvi oktatásra kellett átállni.

33 Miután a minisztérium úgy rendelkezett, hogy valamennyi igényt ki kell elégíteni, így elvileg egyetlen iskolán belül is lehetséges volt a teljesen magyar, a vegyes, valamint a tisztán anyanyelvi oktatás megvalósulása. A közölt összeírás tanúsága szerint a szülők éltek ezzel a lehetőséggel, hiszen nagy számban jöttek létre - sokszor egy-egy osztályon belül is - a különböző fokú nemzetiségi igények kielégítésére az egyes tagozatok. Mindez nemhogy megnyugtatta volna, de sok esetben fölszította az indulatokat, feszültséget okozva a szülők között, nénúleg átláthatatíanná téve az átszervezéseket, s mindez csökkentette a tanítás hatékonyságát. Az 1941-42-ben végrehajtott tagozat átszervezések - a miniszter véleménye szerint is - az oktatás színvonalának visszaesését eredményezték. A gyermekek nyelvtudása nem volt fokozható, mert a tisztán nemzetiségi vidékeken nem állt rendelkezésre elegendő számú magyarul tudó. és egyben jól képzett tanár, míg a vegyes lakosságú községekben a nemzetiségi nyelvet anyanyelvi, vagy legalábbis magas színvonalon beszélő tanárokból volt hiány. Bár a minisztérium többször kísérletet tett arra hogy a nemzetiségi tanítóknál egyrészt létszámban, másrészt a megfelelő nyelvtudásban jelentkező hiányokat fölszámolja, ez mindvégig gond maradt. Kosa Kálmán 1939. július 4-én utasítja a tanfelügyelőket a kisebbségek által lakott községekben tamtók nyelvtudásának fölmérésére, mert "gondoskodni kívánok arról hogy ... a tényleges helyzetnek, a hozott határozatnak, illetőleg a kiadott rendelemek megfelelően olyan tanerők álljanak mindenütt rendelkezésre, akik a kisebbségi nyelven tanítani képesek és akiknek közreműködése mellett az iskola kijelölt, vagy meghatározott osztályai az új oktatási rendszerre azonnal áttérhetnek."

34 Az amúgy is számottevő létszámhiányt tovább növelték a katonai szolgálatra behivottak. így például a Bács-Bodrog vármegyében élő "rutén, szlovák, horvát, bunyevác szórványok (1-10 tanuló) nem lévén önálló nyelvi tagozatuk, kénytelenek voltak a magyar tannyelven működő tagozatokba iratkozni, ahol nyelvi asszimilálódásuk fokozódott. Korábban szerb tannyelvű iskolába jártak, ahol csöppet sem volt rózsás a helyzetük, de inkább akadt lehetőségük anyanyelvük A rendelet mellékletében felsorolt iskolák mintegy kétharmad részéből nem érkezett be kérvény a megadott határidőre. Ezért Hóman Bálint kultuszminiszter felszólította Serédi hercegprímást az intézkedés megtételére. A püspöki kar 1941. október 8-i értekezletén viszont az ellen tiltakozott, hogy az érintett iskolák jegyzékének összeállítása, az egyházi főhatóság megkérdezése nélkül történt. Kifogásolták, hogy az oktatási nyelv megállapításának jogát a rendelet más szervnek átadta, s szót emeltek annak gyors bevezetése ellen is. - Tilkovszky, 1995. 1269. 34 MOL VKM Tanügyigazgatás. 6. tétel.