A kecskeméti magisztrátus jegyzőkönyveinek töredékei I. 1591-1711. - Forrásközlemények 1. (Kecskemét, 1996)
SZÖVEG KÖZLÉS
nagyobb bizonyságára s örökének emlékezetére s erősségére adtuk ez bizonyos pecsétes levelünket, ugyanaz becsületes város pecsété alatt confirmáltatván. 221 Datum die et anno ut supra. 222 Tjk. 1658-1664. 73-75. o. -- Szilády K. m. A. 44-45. o. 1663. Junius 12. Csaba Mihály uram főbiróságában az minemű törvények lettének. Ez elmúlt felső esztendőkben Szabó Miklós othon nem létében találkozott volt Kőrös János az házához menni Szabó Miklósnak és haza érkezvén ott találta az legényt az ágy alá bújván, Szabó Miklós mindjárt gyanúban esett feleségéhez, az mely gyanúban felesége ellen támadván Szabó Miklós, mentenek egymástól és azóta külön laktanak, kinek már negyedik esztendeje, az idők (óta?) sok czihódás visszavonás volt közöttök, mind az legény. Szabó Miklós és felesége között, melyet ugyan nem szenvedhetvén tovább egymás közöt, törvényszékünkre jöttének, fogott törvénybiránk uraink hoztanak és őkegyelmek eleiben beállván, elsőben is az békességre kérték az fogott uraink őket minekelőtte az törvényhez kezdettenek volna, holott sem egyiknek sem másiknak méltó causája nem volt, sem bizonyos tanúja, s más az mikor Szabó Miklós haza ment, az legényt ott találta, mind napa leánya othon volt, az asszony nem egyedül volt, mindazonáltal hogy az asszony urától való távol létében más hitre hajlott volt, Szabó Miklósnak azért az volt kívánsága, hogy ha az felesége előbbeni vallására visszaáll és hitivei viszont megigazítja magát, hogy ő tiszta személy és férfiat nem ismert ő előtte, tehát hozzáveszi, megköveti és vele holtig minden szemrehányás nélkül, békével tisztességesen lakik. Az asszony is mindezekre reá állott, erős fogadással hit alatt azt kívánta Szabó Miklós urától, hogy ez fogadástételét erős hittel bizonyítsa és ő is kész leszen mellé állani és holtig tisztességesen vele lakjék, melyet erős hittel, kötés alatt cselekedjék mind az két fél és igy lévén az dolog, mind az két fél az békességre mentenek, egymást megkövették, erős kötés és hit alatt összveállottanak, hogy holtig egymás között szép csendességben laknak. Masonlóképpen az legényt is, Kőrös Jánost, mind atyját Kőrös Ferenczet, anyját megkövette ebbeli cselekedetéről Szabó Miklós; Szabó Miklóst is hasonlóképpen megkövették Kőrös Ferencz, fia és minden házanépével, ennekutánna fogadástételek egymás között, hogy úgy laknak ezután is, mint jámbor szomszédok s atyjafiak, melynek erős kötelét is vettük, hogy az mely fél felbontja az kötelet, negyven forint legyen, az mely fél felbontja, avagy ennek utánna ennek háborgatója s indítója lenne. Ez törvény avagy békesség tevésre (?) voltának jelen körösi Tót Mátyás és Fruttus 1 Megerősít. 2 Kelt a fenti évben és napon.