Gyenesei József (szerk.): Bács-Kiskun megye múltjából 27. (Kecskemét, 2017)
Összefoglalók
közé választott. A tanulmány külön fejezetben szól a reáliskolai tanároknak a tudományos ismeretterjesztésben betöltött fontos szerepéről, így a „Böjti estélyekről”, a „Felolvasó Társaság” tagjaiként végzett munkásságukról. A tantestület tagjait különféle egyesületek is felkérték előadások tartására. Ismeretterjesztő előadásaikat gyakran vetített képekkel illusztrálták. 1890 után a Katona József Kör előadóiként vállalták különféle előadások tartását. Végül a tanulmány rövid összegzést ad a tantestület tagjainak iskolán kívüli oktató és egyéb tevékenységéről is. A szerző végkonklúzióként megállapítja, hogy ez az iskolatípus kitűzött célját elérte, mert a kecskeméti állami főreáliskola az itt tanuló diákoknak komoly természettudományi műveltséget adott. Mindez további felsőfokú képzésük alapjait teremtette meg. Végső soron elmondhatjuk, hogy ez az iskola sok kiváló tudományos és műszaki képzettségű szakembert adott a magyar hazának. Kőfalviné Ónodi Márta A KISKUNFÉLEGYHÁZI GIMNÁZIUM SPORTÉLETE AZ 1940-ES ÉVEK KÖZEPÉIG A szerző tanulmányában egy vidéki gimnázium sportéletét dolgozza fel a rendszeres iskolai tornatanítás megjelenésétől, azaz az 1870-es évektől a második világháború időszakáig. A felszerelés és a főállású testnevelőtanár hiányából fakadó kezdeti nehézségek plasztikus ábrázolása után a tanulmány részletesen tárgyalja az iskolai sportélet kibontakozásának és felvirágzásának folyamatát. A szerző kitér az iskolai sport minden területére: a tömegsportok űzésétől kezdve a sportversenyeken elért szép sikereken át a kisebbek mozgásos játékdélutánjáig. Különös jelentőséggel szerepel az írásban a félegyházi gimnázium kiemelkedő tornatanára, Zentay-Zubek Mihály, akinek testnevelői munkája meghatározta a két világháború közti időszakban az iskola sportéletét. ÖSSZEFOGLALÓK______________________________________________________________________________ 472