Gyenesei József (szerk.): Bács-Kiskun megye múltjából 27. (Kecskemét, 2017)
TANULMÁNYOK - Toldi Lóránt: Nyílt titkok. Egy "titkos" parlamenti választás és sajtója a dunapataji választókerületben (1872)
J A jelenség azonban gazdasági és talán politikai okokból zárvány maradt. A Szabély Antal (1822-1911) kalocsai vízügyi mérnök, egykori 48-as honvédszázados, későbbi függetlenségi párti országgyűlési képviselő12 fő- szerkesztésében megjelenő Soltjárási Közlöny mindössze egy évfolyamot ért meg. „Ellentétpárja”, a nyomdai gépsorról Salamon Pál, majd Mócsy Antal, a Haynald Lajos érsek hívására Kalocsára érkező tanítóképző intézeti tanár szerkesztésében legördülő Sárközi Lapok pedig (1873-ig) kettőt.13 A Hang Ferenc ügyvéd Kalocsai Lapok]& által korábban beharangozottakkal szemben viszont „Sárközi Híradó” és „Sárközi Közlöny” címen végül egyáltalán nem jelent meg újság.14 A felcsapó lapalapítási kedvet jól mutatja, hogy sem azelőtt, sem azt követően nem látott mértékben vették ki részüket a kampányból a helyi újságok. Ekképp a választás egyike lett a legalaposabban és legszéleskörűbben dokumentált kerületi politikai versengésnek. Ugyan 1872-t követően sem állt be tartós közéleti-politikai apály a választókerületben (sőt, 1873 végén már újfent országgyűlési választást rendeztek itt), a lapkiadási kedv alábbhagyott. Majd csak fél évtizeddel később, 1878 tavaszán fogott ismét - az utolsó éveiben a Néppárt soraiban maga is képviselőházi tagként politizáló - Mócsy Antal újság szerkesztésébe. Utóbbi vállalkozását, a szünetekkel a mai napig megjelenő Kalocsai Néplapot azonban már tartósabb siker kísérte. __________________NYÍLT TITKOK... - Egy „titkos” parlamenti választás és sajtója a dunapataji választókerületben (1872) Kossuth Lajos (neve) azt üzente... Egyidejűleg több fontos tényező játszott abban szerepet, hogy a - nevét 1870ben Országos 1848-as Pártra változtató - Szélbal a szimbólumok világából újra a hazai belpolitika elevennek tetsző szereplőjévé tegye Kossuth Lajost. Dunavecse fiatal, ambiciózus Balközép párti15 országgyűlési képviselője, 12 ASBÓTH Miklós, [é. n.], 6., 35., valamint Szabély Antal haláláról kiadott gyász- jelentés. 1911. L.: Országos Széchenyi Könyvtár Gyászjelentés Gyűjteménye. Internet: www.rakovszky.net/Dl_DisplRemImg/Rako DRI Show Remoteimages. shtml?$LSG Sz01@0488 (Letöltve: 2014. szeptember 9.) 13 1871—1872-ben, a kortézia „felfutó” időszakában napvilágot látott még a Hang Ferenc ügyvéd szerkesztette Kalocsai Lapok is, amely 1873-1874 fordulóján néhány szám erejéig újjáéledt. A három lap közül talán utóbbi foglalkozott a legkisebb terjedelemben politikával, ezzel is megkülönböztetve magát laptársaitól. L.: Magyar Katolikus Lexikon kísérleti internetes változata. Sárközi Lapok szócikk. Internet: http://lexikon.katolikus.hU/S/S%C3%A1rk%C3%B6zi%20Lapok.html (Letöltve: 2013. október 8.); Kalocsai Lapok szócikk. Internet: http://lexikon.katolikus. hu/K/Kalocsai%20Lapok.html (Letöltve: 2013. október 8.) 14 BÁRTH JÁNOS, 1998. 224. 15 Az 1848-as alapon politizáló, ellenzéki Balpárton belül kirajzolódó mérsékeltebb és radikálisabb táborok szétválása az 1860-as évek közepén gyorsult fel. A mérsékeltebb 447