Bács-Kiskun megye múltjából 26. (Kecskemét, 2014)

Kőfalviné Ónodi Márta: HAUBNER KÁROLY ÉS AZ 1928-AS KISKUNFÉLEGYHÁZI ZENEI KATASZTER (FORRÁSISMERTETÉS ÉS FORRÁSKÖZLÉS)

Köfalviné Ónodi Márta___________________________________________________________________ Eleinte a kápolnában csendes misék tartattak, de a környékbeli hívek között, kik e kápolnát tömegesen és buzgón látogatják, ál­talános volt az óhaj, hogy vasár- és ünnepnapokon énekes misék tartatnának. A kápolna jelenlegi lelkésze (Tóth József)113 folyamodott a városi tanácshoz - mint kegy urasághoz, hogy valamelyes összeget állíta­nának be a város évi költségvetésébe annak számára, akit évről évre megbíznának a Kalmár-kápolna kántori teendőinek ellátásával. A városi képviselőtestület ez ügyet magáévá tevén, egyelőre meg­szavazott évi 340 pengő tiszteletdíjat, s így mármost ott vasár- és ünnepnapokon énekes misék mondatnak. (A jelenlegi és első meg­bízott Haubner Károly, a Kiskunfélegyházi Népbank főpénztárosa és több iskolák volt énektanára.) d. Zárda-kápolna Itt egy harmonium van 4 változat és 3 comb. változattal. Heinr. Zimmermann, Leipzig.114 Az intézeti zenetanárnő115 vezetése mellett a tanítónőképző növen­dékei énekelnek két-, három- és négyhangú énekeket, magyar és latin szöveggel. Kézikönyvük: Kersch- és Tárkányi-féle énekeskönyvek.116 113 Tóth József a Kalmár-kápolna lelkésze volt már 1910-ben is. TÖRÖK Brigitta, 2011. 107. o. 114 Julius Heinrich Zimmermann (1851-1922) hangszerkészítő és zeneműkiadó. Sokáig te­vékenykedett Oroszországban, majd Németországban, Lipcsében alapította meg vállal­kozását. 115 A Constantinum tanítónőképzőjében az 1927/28-as és az 1928/29-es tanévben két ének­zene tanárnő működött: Hőnisch Mária Fernanda és Tomasich Mária Eugénia. Ez utób­bi iskolanővér oktatta az egyházi éneket és a karéneket is. ÉRTESÍTŐ, 1927/28. 16-17. o.; 1928/29. 16. o.; KÖFALVINÉ Ónodi Márta, 2001. 96. o„ 58. o. 116 Kerseh Ferenc (1853—1910) egyházkarnagy, zeneszerző. Több népszerű, a katolikus if­júság számára írt énekeskönyv szerzője. Tárkányi Béla (1821-1886) egri kanonok, költő, műfordító. Költeményei mellett számos, nagy gonddal összeállított, igen elterjedt ima- és énekkönyv jelent meg tőle. 134

Next

/
Thumbnails
Contents