Bács-Kiskun megye múltjából 26. (Kecskemét, 2014)

Kőfalviné Ónodi Márta: HAUBNER KÁROLY ÉS AZ 1928-AS KISKUNFÉLEGYHÁZI ZENEI KATASZTER (FORRÁSISMERTETÉS ÉS FORRÁSKÖZLÉS)

másrészt a Haubnernek szánt jutalom engedélyeztetéséhez a „működés bizonyítékául” a kérdőíveket is csatolni kellett. Ez a kifogás azt látszik igazolni, hogy a Fekete János hagyatékában fellelt zenei kataszter az egyetlen létező példánya a kérdőívre adott válaszoknak, mivel ha készí­tettek volna róla másolatot, akkor valamelyik példányt megküldhették volna még 1928-ban a minisztériumba, míg a másik példány a honorá­rium kifizetését kérvényező irat csatolmányaként nyugodtan bolyong­hatott volna a különböző hivatalok útvesztőiben. Sajnos, a fennmaradt iratok nem adnak arra vonatkozóan felvilágosítást, hogy végül is be- küldte-e a város (akár egyéves késéssel is) a kérdőívekre adott választ a minisztériumba, vagy sem.14 A Haubner Károlynak szánt 5000 pengő kifizetését jóváhagyó törvényhatósági határozatot a város közgyűlése 1929. augusztus 23- án vette tudomásul, ekkor Kiss Jenő képviselő hangsúlyozta Haubner érdemeit a város zenei és kulturális életének ápolásában és fejleszté­sében. Az ülésen jelen lévő Haubner megköszönte a képviselőtestület „nemeslelkűségét, azt állít\otta, hogy] ő nem tett egyebet, mint amit a szíve diktált neki, és azt szívesen és szeretettel tette. A szegénység sem fáj neki, tudja, hogy a nótázót, a költőt hazátlannak tartják, csavar­gónak nevezik, de ő azért hazájának tartja Félegyházát [...]. Haubner Károlyt a képviselőtestület zajosan megéljenzi [.. ,].”15 A Haubnernek szánt honoráriumot 1929. szeptember 27-én utalták ki.16 Bár arra nem sikerült választ találni, hogy eljutott-e egyáltalán a félegyházi zenei összesítő a minisztériumba, de az kiderült, hogy ho­gyan került a Haubner-féle kézirat Fekete János hagyatékába. Az irat legvégén, a legutolsó oldal alján a következő, más tintával és más kézírással készült feljegyzés olvasható: „Ez a felmérés kétségtelenül Haubner Károly munkája és kézírása. Hornyik János tanító hagyaté­kából került hozzám. (Apja, Hornyik Károly jó barátja volt Haubner Károlynak.) Kiskunfélegyháza, 1982. dec. 21. Fekete János”. Kőfalviné Ónodi Márta__________________________________________________________________________________ a kérdőív kitöltésével. 14 Ahogyan azt Tánczos-Szabó Ágota idézett művében is megjegyzi, a Vallás- és Köz- oktatásügyi Minisztérium iratanyagának vonatkozó részei az 1956-os események so­rán megsemmisültek, így nem tudni, hogy mi lett a felterjesztett válasziratok sorsa. TÁNCZOS-SZABÓ Ágota, 2010. 227. o. 15 BKML V. 175/b. 12.615/1929. 15.817/ki/290/kgy/1929. Kivonat a városi képviselőtestü­let 1929. augusztus 23-án tartott rendkívüli közgyűléséből. 16 Uo. 20.415/ki./1929. szám 110

Next

/
Thumbnails
Contents