Bács-Kiskun megye múltjából 24. (Kecskemét, 2010)
Szabó Bence: Oktatás- (és) politika. Káderpolitikai kérdések Bács-Biskun megye közoktatásának területén (Az 1950-es évtized fordulója)
ismertetni kell az MDP-kormány programját az iskolák államosításáról, amelynek akceptálásával vélhetően a diákszervezetek pártszervezeti irányítás alá kerülése is hivatalos formát kaphatna. A biztonság kedvéért a koncepció kidolgozói a spontán felszólalásokra is rászerveztek: „hozzászólónak elkérünk egy vagy két pedagógust esetleg tanárt”55 Ezután a város igazgatási határait átlépő szervezkedés keretében megyeszerte „ifinapok” szervezésére került volna sor, ahol megismertették volna az államosítás programját a nyilvánossággal. Az éberség és készültség folyamatosságát egyéni akciókkal, a sajtó bevonásával, értékelésekkel kellett biztosítani. A feladatok végrehajtásról adatok, beszámolók sajnos nem lelhetők fel a pártiratok között, így a forrás önmagában nem bizonyítja, hogy a tervezet egészét, vagy annak bizonyos momentumait valóban meg is valósították. A tervezet - bár a tanulmányban feltárt forrásanyag keletkezése előtt, az 1940-es évtized végén született - mégis szóra érdemes, mert hitelesen, rendkívül nyers, tiszta formában érzékelteti a kultúrharc során alkalmazott módszereket. Ez lényegét tekintve nem más, mint a bolsevik mintájú hatalomátvétel dramaturgiája. Szabó Bence ______________________________________________________________________________________ Is kolaigazgatók A népköztársaság oktatási kormányszerve első intézkedései között látott hozzá a Horthy-korszakban kinevezett intézményvezető garnitúra lecseréléséhez. Köztiszteletben álló, művelt, polgári nívón élő családok kerültek a teljes létbizonytalanságba, helyüket pedig munkás-paraszti hátterű, politikailag lojális káderek foglalták el. Az intézményvezetői beosztás kivételezett állapotot, egyfajta bizalmi körhöz való tartozást, anyagi és társadalmi megbecsülést jelentett, ha ennek mértéke a polgári korszakhoz már nem is volt mérhető. Bács-Kiskun egész területét az elvárt módon ellenőrizni, a kijelölt úton tartani a megyeközpontból nyilvánvalóan lehetetlen volt. A tanügyi adminisztráció első számú érdeke a helyi viszonyokat jól ismerő, szükség esetén azonnal beavatkozni, intézkedni képes, esetenként kényes operatív feladatokkal (jelentések, fegyelmi ügyek stb.) is megbízható káderkor megteremtése volt. Az iskolaigazgatók így a megye tanügyi igazgatásának kulcskáderei, a kulturális intézményrendszer apparátusának meghosszabbított karjai lettek. Az új társadalmi szelekciós törvények alapján kiválasztott vezetők kinevezését a felelős minisztérium jegyezte ellen. A sok esetben szakmailag képzetlen, vagy más településről átvezényelt intézményvezetők kompetenciájának, tekintélyének biztosítása nagyban a helyi pártszervezetek és közigazgatás háttértámogatásán múlott. A megyei végrehajtó bizottság 1951-ben ennek szellemében utasította az illetékes tanácsokat és oktatási csoportokat az intézményvezetők támogatására: „Éppen úgy, ahogy az üzemekben az igazgató felel a rendért, úgy az iskolában is elvárjuk az igazgatótól, hogy az iskola tényleges ura legyen.”56 A szakfelügyelet és a területileg illetékes vb szerveinek szigorú felügyelete alatt tevékenykedő igazgatók maguk is jelentős nyomás alatt álltak. Az ideológiai alapon szelektált új vezetőréteg bizalmi helyzetét, elnyert pozícióját továbbra sem érezhette 55 BKMÖL XXXV. 1. 34. fond 2. csoport 11. ő. e. 56 BKMÖL XXIII. 1/a. 172/1951. VB. határozat. 1951/4. k. 65. o. 306
