Bács-Kiskun megye múltjából 24. (Kecskemét, 2010)
Szabó Bence: Oktatás- (és) politika. Káderpolitikai kérdések Bács-Biskun megye közoktatásának területén (Az 1950-es évtized fordulója)
E tanulmány a fordulat évét követő időszak kultúrpolitikáját, pontosabban a személyi kérdések körét, a káderpolitika deklarált céljait és gyakorlatát állította célkeresztbe. A kutatás időkorláthoz kötött „mintavétellel” történt: a feltárt iratok időben 1950-1951 közötti időszakra datálhatok. Az időkorlátot indokolja a tanulmány eredeti szándéka is, amely elsősorban nem egy átfogó elitkutatás, hivataltörténet, vagy egyes funkcionáriusok életpályáinak konzekvens végigkövetése volt. A dolgozat célul a pártállami káderpolitika jellemrajzának felvázolását, a lokális térben zajló folyamatok, tendenciák, konfliktusok és anomáliák tipizálását tűzte ki; a megyei források tükrében. _______Oktatás- (és) politika - Káderpolitikai kérdések Bács-Kiskun megye közoktatásának területén A társadalmi szelekció új törvényei az oktatáspolitikában Az iskola nem csupán az ismeretek közvetítésének színhelye. Az oktatás intézményesült világa a morális értékek, társadalmi normák átadásának, egyszóval az állampolgárrá nevelésnek is a terepe. A szocialista átrendeződés legradikálisabb időszakában a közoktatás különösen fontos, szimbolikus jelentőséggel bírt, amely a társadalom átgyúrásában, a jövő kommunistáinak kinevelésében kapott új célokat. A szellemi elitben3 egyszerre látott a hatalom nélkülözhetetlen szövetségest és veszélyes ellenfelet. Míg a rendszer alapvetően bizalmatlan, rosszhiszemű volt az osztályidegen értelmiséggel, különösen a reakcióssá nyilvánított klerikális, vagyis az 1948-ig egyházi igazgatású intézmények pedagógusaival szemben, addig az iskolarendszerű oktatás folytonosságát fenn kellett fenntartani, a deklarált kultúrpolitikai célok érdekében. A korabeli polgárinak nevezett ideákat, vallásos és hazafias (irredenta) színezetű oktatást egy a marxista-leninista alapokon nyugvó intézményrendszerre kellett átállítani. A struktúraváltáshoz kellő erőforrások, különösen a humán tőke csak korlátozottan állt a politikai elit rendelkezésére. Míg a több évszázados fejlődés során létrejött iskolai intézményrendszer kisajátítása és az oktatás tartalmi részének teljes állami kontrollja 1948-ra döntően megvalósult, nehézségek mutatkoztak a célnak megfelelő, a kultúrharcot eredményesen megvívni képes szakembergárda kiállításában. A káderpolitika kérdései között kiemelt helyen szerepelt az oktatási osztályok, szakfelügyelők és intézményvezetők személyének kiválasztása, valamint az úttörő- és diákszövetségi vezetők kinevezései, sok esetben viszont a hatalom kénytelen volt megalkudni a régi garnitúrával, főképp az alsóbb szintű oktatási intézmények kapcsán. A személyi kérdések mielőbbi rendezése elemi érdeke volt az állam- és köz- igazgatási gyakorlattal, pártszervezeti múlttal nem rendelkező új nómenklatúrának. A hatalom friss birtokosai átmenet nélkül teremtették meg a szovjet mintára megálmodott új berendezkedést. A hatalmi, politikai restauráció megakadályozására, a hatalom megtartására társadalmi léptékű átrendeződésekre, személycserékre volt szükség, amelynek eredményeként 1948-ra csaknem teljesen befejeződött a háború előtti társadalmi elit lefejezése. A durva és leplezetlen erőszak legalizálása a világháborúhoz fogható megrázkódtatásokat, működési zavarokat okozott társadalmi és gazdasági téren egyaránt. Mindez egyszerre szolgálta, de fékezte is a pártellenőrzés 3 Szellemi elit körébe értve az intézményesült magaskultúra képviselőin, a művészeti ágak jeles személyein túl a kisebb közösségek szellemi foglalkozású tagjait is, mint pl. községi tisztviselők, tanítók stb. 291
