Bács-Kiskun megye múltjából 23. (Kecskemét, 2009)

TANULMÁNYOK - SÓBER PÉTER: A BÁCS-KISKUN MEGYEI CIGÁNYSÁG INTEGRÁLÁSA A SZOCIALIZMUS KORAI IDŐSZAKÁBAN (1946-1965)

Megyei szinten az idősebb cigányok 90%-a analfabéta, a fiataloknál ez a szám 30-40%-ra tehető. Iskolába beíratják a gyerekeket, de csak a 4-5. osztályt végzik el, nagyon kevesen járják ki a 8 osztályt, emiatt hatalmas a lemaradásuk. Kiskunmajsa községben például 193 cigány közül senki sem tud írni-olvasni, a fiatalok iskolába sem járnak. Ahogy tavasszal beköszönt a jobb idő, a szülők lopni küldik a kicsiket, akik kimaradnak, és ezzel persze le is maradnak az iskolai tananyagban a többiekhez képest. De érdekes módon, a népzenészeknél már sokkal jobb a helyzet. Az iskolára kötelezés jóformán lehetetlen, mivel a rendelkezéseket nem tartják be. A vándor cigányoknál gyakorlatilag 100% az analfabetizmus. Összességében a mai cigánygyerekek megtanulnak írni-olvasni, de az általános iskolát már nem fejezik be. Ebből következik, hogy ipari tanulónak, vagyis szakmunkástanulónak nagyon kevés cigány fiatal jut el. Mivel az általános iskola nyolc osztályát sem végzik el, nem is érettségizhetnek, így aztán főiskolára, egyetemre sem kerülhetnek be. Pár példa van csupán, de ez megint csak kevés ahhoz, hogy kialakuljon egy cigány értelmiségi, és ezzel egy cigány polgári réteg. Vándorcigányok még mindig élnek a megyében. Letelepítésük két okból sem könnyű, egyrészt mivel mindig kóborolnak, emiatt nem lehet feltérképezni, hogy éppen hol vannak, másrészt a helyi tanácsok sem lelkesednek az ötletért, hogy a saját kis községükben vagy városukban adjanak nekik letelepedési engedélyt. A megyében a cigányok lakásviszonyai nagyon rosszak. Sárkunyhókban, vagy egyéb más putriban laknak, vizes helyiségekben, amikben a minimális higiéniai körülmények sem találhatók meg. Aggyal, székkel is csak a házak egyharmada rendelkezik. Akik városba költöznek, azoknak már jobbak a körülményeik. Sokan élnek egy helyiségben. Ahol viszont modern lakásokat kaptak, annak az alkatrészeit és bútorait éjjel szétszedték és eltüzelték, vagy eladták. A tanácsok véleménye az, hogy a cigányságot egy helyen kellene letelepíteni, és részükre lakásépítési akciót indítani. Az állam annyit biztosíthatna, hogy építőanyagot adna a cigányoknak. A vályogvetést ők maguk végeznék, és kötelezni kellene őket, hogy egy szoba-konyhánál kisebb ház ne épülhessen. Országos szinten építőipari vállalatot kellene kijelölni, akik cigányokat is foglalkoztatnának, viszont állami gazdaságok megvalósítása nem lenne megfelelő. Helyes lenne cigányvajdát választani, aki végrehajtaná a hatósági intézkedéseket fizetés ellenében. Pénzt kérnek a helyi tanácsok és minisztériumi segítséget. Altalános tapasztalat, hogy a tanácsok nem sokat tettek a cigányság helyzetének javítására, kivéve az egészségügy dolgozóit, akik rendszeresen ellenőrzik a cigánytelepeket, és ahol lehet, segítenek. Ez volt a helyzet Bács-Kiskun megyében 1957-ben. Az ezt következő 5-6 évben kevés változás történt, nemcsak Bács-Kiskun megyében, hanem az egész országban is, jól mutatja ezt az 196l-es párhatározat.