Bács-Kiskun megye múltjából 23. (Kecskemét, 2009)

TANULMÁNYOK - KŐFALVINÉ ÓNODI MÁRTA: A LÁNYOKTATÁS KEZDETEI KISKUNFÉLEGYHÁZÁN

A két tanítónő munkáját, bár képesítésük nem volt, mégis elismerte és értékelte a városi tanács. Amikor 1854-ben felsőbb helyről utasították a várost, hogy a két „elaggott, s tanítói állomásra legkevésbé sem alkalmas" tanítónőt helyezze nyugállományba, vagy csak segédtanítóul alkalmazza őket, a tanács nem tett eleget a felszólításnak, kijelentve, hogy a tanítónők igenis megfelelnek hivatásuknak.

14 Mikor a Cs. K. Helytartóság Tanulmányi Osztályának 1857 évi leirata - amellett, hogy elismeri a tanítónők jóakaratát és szorgalmát - a képesítés {„a tanításbani kellő ismeretség") hiányát kifogásolta, a városi tanács őket állásukban ismét meghagyni kívánta, mivel „a községi pártfogóság tudomása de [...] az iskola igazgató úr nyilatkozata szerint is a kérdéses tanítónők kötelességeiknek megfelelnek, úgy, hogy a fi növendékek termeiben sem tapasztaltatik nagyobb előmenetel a tanulmányokban, [...] a szülők is bizalom teljében viseltetnek, s inkább ragaszkodnak a tanítónőkhöz."^ Ezzel indokolta a város vezetősége, hogy nem alkalmazott a két tanítónő mellé egy világi tanítót is, akinek fizetése különben is jelentősen megterhelte volna a városi pénztárt. A felső hatóság azonban nem hagyta annyiban a dolgot, s továbbra is nehezményezte, hogy „a leány növendékek képezdét nem végzett asszonyok által taníttatnak." A város elvben beleegyezett, hogy a két tanítónő mellé - részben azok fizetésének terhére - segédtanítót alkalmazzon, s hozzájárult ahhoz is, hogy a pesti tanítóképezdében egy alkalmas tanítónőt képeztessen ki.

16 Ezekre az intézkedésekre azonban nem került sor, részben az anyagi fedezet hiányában, részben pedig azért, mert a város vezetősége megfelelőnek ítélte a lányok tanításának addigi színvonalát. Egy másfél évvel későbbi, a Helytartóság Tanulmányi osztályától származó leirat ismét kifogásolta, „hogy a két tanítónő mellé eddig sem állítatott még alkalmas okleveles férfi tanító." A városi elöljáróság ez alkalommal is késznek mutatkozott, hogy melléjük egy tanítót alkalmazzon, bár megjegyezték, hogy a tanítónők a községi Tanács tapasztalatai szerint mint ennek előtte, úgy jelenleg is megfelelnek a leány gyermekek oktatása körüli tanítói foglalkozásoknak."^

1 Az okleveles férfi tanító alkalmazása így továbbra is késett. A város vezetői még 1863-ban is „teljesen kielégítőnek találta" a lánynövendékek tanulmányi előmenetelét, a tanítónők orvos által igazolt egészségi állapota pedig tanításra alkalmasnak minősítette őket, így a tanács a „leányiskolát állapotot kielégítőnek s megnyugtatónak találván, ezúttal még nem találja oly intézkedések szükségét fennforogni, hogy a jelenlegi tanítónők állomásaiktól elmozdittassanak"

x% Az oly régóta sürgetett férfi segédtanító alkalmazására csak 1866-ban, a tanítónők megrokkant egészségi állapotára való tekintettel került sor.

19 A tanítónők a segédtanító alkalmazása után már csak egy évig tanítottak, utána egyszeri végkielégítéssel nyugdíjba mentek.

20 Ugyanúgy, ahogy korábban is, erre a korszakra is jellemző, hogy a fiúk oktatása városi szinten elsőbbséget élvezett a lányok oktatásával szemben. Míg a felsőbb hatóságok az előírásokat betartatván többször szorgalmazták a képzett tanerők al14 BKMÖL V. 142/a. 1854. december 16., 394. határozat. 15 Uo. 1857. szeptember 19., 431. határozat. 16 Uo. 1857. október 25., 505. határozat. 17 Uo. 1859. február 18., 62. határozat. 18 BKMÖL V. 143/a. Kiskunfélegyháza Város Tanácsának iratai. Tanácsülési jegyzökönyvek (a továbbiakban BKMÖL V. 143/a.) 1863. március 17., 85. határozat. 19 Uo. 1866. október 13., 388. határozat. 20 Uo. 1867. augusztus 23., 440. határozat; 1867. szeptember 16., 496. határozat.