Bács-Kiskun megye múltjából 22. (Kecskemét, 2007)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: ÁLLATTARTÁSUNK A HOMOKHÁTSÁG KÖZEPÉN A XVII. SZÁZADBAN

rányt volt köteles leadni, egy évtizeddel később pedig mindössze 10 darabot. Deák Pálnak, akinek ugyancsak hatalmas nyája lehetett, úgy látszik, hogy a hatvanas évek végén tetőzött az állománya, és a következő években már komoly hullámzást jelez beszolgáltatott bárányainak mennyisége, az 1685 utáni állomány pedig már csak töredéke lehetett az egykorinak, mivel mindössze 11, majd 9 dézsmabárányt követeltek tőle. Kalocsa János és Kamarás Ambrus állománya is a hatvanas évek végén volt a legnagyobb, majd fokozatosan csökkent. A jóval szerényebb méretű nyájat tartók állománya is hasonló változásokat jelez. A középbirtokos Bede Lukács 1678-ban még 30 dézsmabárányt adott le, de 1685-től egy évtizeden át ismételten csak l-l-t. A kimondottan gazdag Sárközi Páltól 1678-ban 22 bárányt vitt el a dézsmáló, de a következő évtizedben ezek száma háromra, majd egyre apadt, és a század végén is az egykorinak csak tizedét szolgáltatta. E néhány kiragadott példa is érzékelteti, mennyire sérülékeny volt ez az ágazat, de talán a többi is, csak azoknál a változásokat nem tudjuk megközelítő pontossággal sem követni. Nem árt kiemelni, hogy az egyes gazdák állományának a tetözése időben erősen szóródott, a mélypont viszont a legtöbbnél 1685 és 1695 közé tehető. A dézsmajegyzékek mellett egyéb adatokat is felhasználhatunk annak érdekében, hogy a város juhászatárói minél pontosabb képet alkothassunk. Kétségtelenül az egyik leginkább megbízható forrásnak mondhatjuk Pest-Pilis-Solt vármegye 1699-ben készített conscriptioját. Az összeírok a kecskeméti járás 25 falvában öszszesen 4340 juhot találtak. Cegléden 882, Kőrösön 2607 juhot vettek nyilvántartásba, míg Kecskeméten 9925 db jószágot regisztráltak. Tehát ezen nyilvántartás szerint a járáson belül számba vett 17 754 juhnak 55,9%-át Kecskemét gazdái tartották; a város által bérelt határon belül több mint tízszerese volt ezen haszonállatok száma, mint Cegléden, és közel négyszerese, mint Kőrösön.

246 Itt célszerű utalni arra, hogy az adózáshoz készített nyilvántartások elkészítésekor csak a tenyészérett állatokat vették figyelembe. A tényleges állomány általában ennek kb. kétszeresét alkotta. Külön is érdemes kiemelni, hogy a dézsmabárányok száma alapján felételezett állomány és az adólajstromok adata csaknem pontosan egybeesik. Ezek a számok, ezek az arányok igen meglepőek lehetnek, ha az egyes települések adózóinak számával vetjük össze. De kevésbé lesz érthetetlen, ha utalunk arra, hogy a szomszédos Kőrös és Kecskemét juhtenyésztése között már az előző évszázadban és az előző évtizedekben is számottevő eltérések jelentkeztek. Ezt egyetlen példával érzékeltetjük: 1689-ben ott törpebirtokosoknál nem találtak az összeírok juhot. A kisbirtokosoknál is mindössze négy darabot jegyeztek fel. A középbirtokosoknál mindössze 159, a gazdagnak mondható adózóknál pedig 925 juhot találtak.

247 A tenyészállatok száma tehát összesen 1088 volt. Ezzel szemben az 1687. évi kecskeméti báránydézsma jegyzék szerint a fialó anyajuhok száma is jóval több mint kétszerese kellett hogy legyen. Úgy tűnik, hogy a következő évtizedekben ezek a különbségek számottevően tovább bővültek. A korábban jelzett cél érdekében érdemes még egy újabb forrást bevonni vizsgálódásunk körébe annak érdekében, hogy az esetlegességet, a hibázás veszélyét tovább mérsékeljük. Miként erre már utaltunk, a Kecskeméten készült legelső dicális KOSÁRY Domokos, 1965. IV. táblázat. 1. Kecskeméti járás. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1985/e. 469.