Bács-Kiskun megye múltjából 22. (Kecskemét, 2007)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: ÁLLATTARTÁSUNK A HOMOKHÁTSÁG KÖZEPÉN A XVII. SZÁZADBAN

összeírás 1707-ből maradt ránk. Ennek adatai ugyancsak segíthetnek a néhány évvel korábbi állapotok jobb megismerésében. Azt viszont elöljáróban le kell szögeznünk, hogy ez a lajstrom már a rácok támadása utáni katasztrofális állapotokat tükrözi.

248 XIX. táblázat A juhok megoszlása 1707-ben az egyes vagyoni csoportokon belül Vagyoni Adózók Juhok után adózók száma Juhok rétegek száma 0 1-10 11-50 51-100 100száma Nincstelen 46 46 Törpegazda 293 276 12 5 189 Kisgazda 187 114 30 43 1 101 Közepes gazda 106 39 8 58 1 1 485 Nagygazda 31 1 1 14 7 8 2 351 Összesen 663 476 51 120 8 8 5126 Ennek az összesítésnek az adatai kétségtelenné teszik, hogy itt a juhtenyésztés nem korlátozódott egy-két vagyoni-társadalmi csoportra, nem vált néhány tucatnyi család monopóliumává. Már az is figyelemre méltó, hogy az adózók 28,2%-a, tehát annak közel harmada tartott juhot. Ezek alapján megállapíthatjuk, hogy Kecskeméten a juhtenyésztés beágyazódott a mezőváros társadalmába. Még a törpegazdák között is akadt 17 fő, akit ilyen címen fizetésre köteleztek, köztük öt gazdának az állománya pedig kétségtelenül figyelemre méltó volt. A társadalom közel harmadát kitevő kisgazdák közül pedig már 73 fő adóalapját növelte juhainak száma, és a közepes vagyonú gazdák csaknem kétharmada tartott igen jelentős számú jószágot. Az viszont kétségtelen, hogy ekkor is a leggazdagabb társadalmi-vagyoni csoport, amely az adózóknak nem egészen öt százalékát alkotta, birtokolta az állomány 45,86%-át, és mindössze egyetlen gazdag adózónál nem vettek nyilvántartásba juhot. Kiegészítésként még meg kell említenünk, hogy az adóztatásra összeírt juhok számát meg kell toldanunk a városi tanács nyájában levő jószágokkal, melyeket az adóztatásnál érthetően nem vettek figyelembe. így a városban levő tenyészjuhok száma még ekkor is feltétlenül meghaladta a hatezret. * Aligha kétséges, hogy az egyes gazdák minden esetben vagyonuk jelentős részét bízták pásztoraikra, köztük juhászaikra. Az egyes falkák nyájjuhászai pedig akár egy tucatnyi család anyagi biztonságán őrködtek. Éppen ezért sokszor meg kellett gondolniok, kikre bízzák ezeket. Számadó juhásznak általában olyan embert fogadtak fel, aki nemcsak személyében volt megbízható, hanem számottevő értékei is voltak, és anyagilag is felelősségre lehetett vonni. Semmiféle körültekintés sem tudott azonban néhány ellentmondást feloldani. A szántóföldi növénytermesztésben érdekelt gazdák és a juhászok között több irányú ellentét feszült. A nyájak legeltetése, a nyíráskor történt behajtása, az elletés helyének kiválasztása, a teleltetés stb. megannyi kártétel, visszaélés okozója lehetett. Éppen ezért a tanács már évtizedek A táblázat IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: 1989. 162. oldalon levő táblázat alapján készült.