Bács-Kiskun megye múltjából 22. (Kecskemét, 2007)
TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: ÁLLATTARTÁSUNK A HOMOKHÁTSÁG KÖZEPÉN A XVII. SZÁZADBAN
Az adózáshoz és a gazdálkodáshoz oly fontos készpénz nagyobb részét a göbölyök, sőrék értékesítése révén tudták a városba hozni. A kimustrált ökröket és a meddő teheneket a göbölyösök kezére adták, és felhizlalásuk után a külföldi piacokon értékesítették. Összesítések, kimutatások sem a göbölytartókról, sem a jószágok számáról nem maradtak ránk. Az tény, hogy nemcsak a leggazdagabb cívisek - akik egy része tőzsérkedett is -, hanem a szolidabb vagyonnal rendelkezők is tartottak göbölyöket. Ök nem ritkán a gazdagabb cívisek göbölyöse keze alá adták jószágaikat. „Szaszi Gergely göbölyétől fizetett f. 2, absque den. 10", mivel tilosban találták azt a csőszök. 142 A későbbi évekből is csak a különféle szabálysértések révén értesülünk göbölyök tartásáról. 1663-ban „Oláh Péter, hogy hír nélkül tilalmasban járatta göböly ökreit, fizetett érettök f. 1, den. 81." A következő évben Sárközi Pál hasonló okok miatt fizetett 8 timont. 1665-ben „Molnár György és Kovács István idő előtt járatván a göbölyöket a kertek között, fizettenek f. 3." A vagyonosabb gazdák olyan jelentős állományt hizlaltak fel eladásra, hogy külön pásztort is tartottak erre a célra: 1677-ben tanúk bizonyították, hogy „...tapasztalván Sz. Királyi Pál uram göbölyöse, István előtt levő ökröket azon búzakeresztekben [...] kárt tettek az ökrökkel." 1685ben „... Garai Mihály kezes az göbölyösért, Dékmár Mihályért, ki előtt 5 ökör találtatott." 143 A XVII. századra vonatkozó adataink sokszor hézagosabbak mint az előző évszázadból valók. Különösen áll ez a nyugat felé irányuló élőállat-kereskedelmünkre. Az kétségtelen, hogy az alföldi mezővárosok az 1650 után kiépített monopolrendszer miatt több korábbi lehetőségüktől elestek. A királyi területektől valójában nagyobbrészt el lettek zárva, a ritka kivételek alkalmával pedig a török vámokat is meg kellett fizetniök, és a központi hatalomtól semmiféle támogatást nem kaptak. Az élőállat forgalmazására vonatkozó néhány adat, amely rendelkezésünkre áll, egyértelművé teszi, hogy a kecskeméti tőzsérek lényegesen szerényebb mértékben részesedtek a kivitelben, mint a XVI. század utolsó harmadában. Az 1587-1588-ban az érsekújvári hídvámjegyzék szerint hat kecskeméti tőzsér bonyolított le igen komoly forgalmat: Nagy Márton 903, Szabó Tamás 790, Csató Balázs 760, Gonda János 730, Nagy Balázs 605 és Teghdes Lőrinc 534 marha után fizetett vámot. Az év során a kecskeméti tőzsérek, gazdák összesen 17 881 marhát hajtottak fel, messze megelőzve a debrecenieket is. 144 Adataink szerint a XVII. században nagyságrenddel kisebb értékeket tudtak megmozgatni. Egyik feljegyzés szerint 1658-ban „Kalocsa András, Pápa Gergely és Szűcs Máté kecskeméti lakosok 42 marháért járó 105 oszpora vámot hiánytalanul lefizették." 1662-ben Méhes György 20 marhától fizetett 15 tallért. Bene János minden bizonnyal több marhát hajthatott, mivel ő 36 dénár híján 54 tallért fizetett. Kalocsa Lőrinc 21 marhától 23 forintot és 52 dénár adott. A szomszédos mezővárosok tőzséreinek kifizetései sem sokban tértek el ezektől az összegektől. Fülöpszállási Nagy István 142 forintot és 24 dénárt rótt le. A körösi Varga Mihály 41 marhától 45 forintot és 85 dénárt adott. A halasi Kis Dávid 35 142 BKMÖL IV. 1508/c. 1662. 13-17. Szaszi Gergely a városban a legszegényebb gazdák közé tartozott. 143 Uo. 1663. 187-195. Oláh György 1662-ben 120 vadszám után adózott. Uo. 1664. 215-218. Sárközi Pál 193 vadszám után adózott 1662-ben és évtizedeken át a város egyik leggazdagabb embere volt. Uo. 1665. 230-233. Molnár György 1662-ben 90 vadszám után adózott, jómódú közepes vagyonú gazda. Uo. 1677/1678. 189-190. Szentkirályi Pál évtizedeken át a város tisztségviselői között található gazdag nemes. BKMÖL IV. 1510/a. 1685. 69. Dékmár Mihály az 5 ökörhöz nem törvényes úton jutott, ezért kellett érte kezességét vállalni. 144 KOCSIS Gyula, 1993. 297-299.
