Bács-Kiskun megye múltjából 22. (Kecskemét, 2007)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: ÁLLATTARTÁSUNK A HOMOKHÁTSÁG KÖZEPÉN A XVII. SZÁZADBAN

marhája után 26 tallért és 20 dénárt fizetett, Barcsy István pedig 32 marhától 24 tallért.

145 Több esetben maradt feljegyzés arról, hogy a magyar főurak számára hajtott jószágok után fizettek harmincadot a töröknek. Ezek közül kettőt idézünk: június 19én „magyar területre hajtott 14 marháról [fizettek] harmincadot", augusztus 7-én pedig „gróf Erdődi számára 14 marha utáni harmincadról" kaptak nyugtát, de egyiknél 146 sem ismert az összeg. A jelentős lélekszámú mezővárosokban, amelyek évszázadok óta komoly méretű árutermelést folytattak, pénzgazdálkodásuk az országos átlagot jóval meghaladta, az árucsere, a kereskedelem meghatározó fontosságú lett. Kecskeméten a hetipiacok létére utaló legkorábbi adatunk 1393-ból való, a Lőrinc napi (augusztus 10.) vásárra pedig egy 1463-ban kelt oklevél utal.

1 Tehát ma már tényekkel tudjuk igazolni Hornyik János hipotézisét, amely szerint a török előtti időkben is rendelkezett Kecskemét vásártartási joggal.

148 Kecskemét legrégebbi jegyzökönyvei sorra igazolják, hogy a hódoltság nagyobb részében mind a hetipiacokat, mind az országos vásárokat rendszeresen megtartották: 1592-ben „Baromvásár említtetik." Kétségtelen, hogy az országos vásárok és a hetivásárok rendjét a tanács körültekintően szabályozta. 1593: „Baromvásárban a tilalom ellen az vásár előtt marhát vevő Bíró Pál bírságot fizet." A következő évben: „Karácsony Tamás Szent Lőrincz napi vásárban, mielőtt a vásár felszabadíttatott volna, barmot vett, bírság 6 f." A tanács vigyázott arra, hogy a vásárból származó jövedelmét ne csorbítsák. 1595-ben az egyik kereskedő „Barom vásárból hír nélkül kihajtotta az vett Marhát, bírság." A környékbeli tőzsérek ezeken a vásárokon gyűjtötték össze azokat a jószágokat, amelyeket később nyugatra hajtottak: 1596-ban „4 forint bírság azért, hogy a vásár előtti csütörtökön, város tilalma ellen Mákos Benedek a nemű egy falka barmot megveszem" A közelebbi és távolabbi falvak, mezővárosok és városok lakói sorra megjelentek a kecskeméti vásárokon: „midőn több szabadszállási 5 lovat és 14 ökröt vásárra hajtván, nem a vásártéren, hanem a széktón kívül állottak meg vele, és itt árulták, ezért ökröstűi behajtották őket." 1598-ban „Boros Tamás Szegedrűl hajt 42 darab Ökröt".

149 Ezek az állapotok gyakorlatilag a következő évtizedekben sem változtak. Az 1670-es években, a kuruc mozgalom kibontakozása során viszont olyan mértékben megromlott a közbiztonság, hogy a város nem tudta garantálni az itt megjelenő gazdák és tőzsérek személyi és vagyoni biztonságát, ezért jelentős anyagi áldozat révén elérte, hogy felfüggeszthesse vásártartási jogának gyakorlását. Erre vonatkozó engedélyét I. Lipót 1676. augusztus 5-én írta alá, és csak két évtized múlva, 1696-ban kérte ismét és kapta vissza a város újabb anyagi áldozatok árán korábbi fontos kiváltságát.

150 Ettől kezdve az itteni országos vásárok valóban a legtávolibb tájegységekből is vonzottak kereskedőket. Ezt az 1700. évről kelt a székbírói feljegyzés egyértelművé teszi: „Erdélyi emberiül vöttünk 44 tehenet [...] András nevű erdélyi embernek 12 tehene árát solvimus [...] Szögedi Szabótúl egy sörét [...] Vöttünk ,45 BKMÖL IV. 1508/c. 1662. 228-230. 146 HORNYIK János, 1860-1866. II. 371-372. 147 IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 2002/a. 106-108. 148 „Az országos és heti vásárokrúl régi százdokbeli okleveleink hiányoznak; de a város jegyzőkönyvei ezekről már 1591-dik évben emlékeznek." HORNYIK János, 1860-1866.1. 157. 145 IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 2002/a. 107. 150 IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1994.233-235.